Ugrás a tartalomra

Tóth-Szántai József: Ugyanolyan határozottsággal folytatom a munkát Miskolcért!

Létrehozva
A városvezető a közösségi oldalán osztotta meg évzáró gondolatait és kívánt sikerekben boldog újévet Miskolc lakosságának. 

Az év utolsó napja lehetőséget ad mindannyiunknak, hogy hálát adjunk az elmúlt év eredményeiért, megemlékezzünk a kihívásokról és tervezzük a jövőt - jelentette ki Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Facebook oldalán közzétett ünnepi köszöntőjében 2024. utolsó napján. 

Felidézte, a lassan magunk mögött hagyott évben a miskolciak a változás mellett döntöttek, így a városvezető és csapata megnyerték a lehetőséget, "amely a fejlődés és egy jobb város felé vezet."

- Az elmúlt három hónapban mindent megtettünk, hogy helytálljunk a nehézségeken és előrébb jussunk egy biztonságosabb és élhetőbb város felé. Az elmúlt hónapok eredményei sem feledtethetik el velünk, hogy vannak még megvalósítandó céljaink. Azon vagyunk, hogy a kétkedőknek is mihamarabb bebizonyítsuk, Miskolc minden lakójáért, önökért dolgozunk és Miskolcért élünk - jelentette ki a polgármester köszönetet mondva a csapatának, akik segítik munkáját. 

Mint hozzátette, sokakhoz hsonlóan maga is fogadalmat tesz az óévből az újévbe tartó estén: "Ugyanolyan határozottsággal és erőfeszítéssel fogom folytatni a munkát ahogy tettem azt az elmúlt évben. Hogy zöld városunk minden téren zöld utat kapjon. Hogy önök büszkék lehessenek arra a helyre, ahol élünk. Celunk nem változott, a közösség érdekeit szem előtt tartva dolgizunk és önökkel közösen szeretnénk megvalósítani azokat az álmokat és célokat, melyek városunk fejlődését szolgálják. Kívánok mindenkinek boldog újévet, egészséget, békét és sikerekben gazdag új esztendőt - zárta gondolatait Tóth-Szántai József.
 

 

Ez is érdekelhet

Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Akkor és most…: A Fórum ház
Miskolc
A képpáron a Fórum ház látható néhány évtized különbséggel (1963 és 2026).
Különleges programokkal készült húsvétra a Szeleta Park
MiskolcSzabadidő
Húsvétvasárnapon kézműveskedéssel, húsvéthétfőn nyomozós játékkal várták a gyerekeket a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Képgaléria
Újabb részvételi csúcs a határon átnyúló ultrafutáson
MiskolcSport
Bár április 6-ig még lehet nevezni, az eddigi számok alapján már biztos, hogy idén is részvételi csúccsal érkezik a VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathon.