Ugrás a tartalomra

Kriza Ákos polgármesterre emlékeztek

Létrehozva
Szentmisén és mécsesgyújtással emlékeztek a néhai Kriza Ákosra, Miskolc volt polgármesterére a Mindszenti templomban, majd nyughelyénél.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A 2021-ben elhunyt Kriza Ákosért, Miskolc 2010 és 2019 közötti polgármesteréért mondattak szentmisét január 15-én 18.30-kor a Mindszenti templomban, amelyet Juhász Ferenc atya, a templom plébánosa mutatott be. A közös megemlékezésre Tóth-Szántai József jelenlegi polgármester hívta mindazokat, akik ismerték, szerették és tisztelték elődjét. A szertartás után az együttlét a Mindszenti Evangélikus Temetőben folytatódott a volt polgármester nyughelyénél, ahol virágok elhelyezésével és mécsesgyújtással tisztelegtek emléke előtt. 

Kriza Ákos hosszú, küzdelmes betegség után négy évvel ezelőtt január 18-án, a késő esti órákban, Miskolcon távozott az élők sorából, mindössze 56 éves korában. Vele a nemzeti-konzervatív oldal egyik meghatározó alakja, politikusa ment el, aki nemcsak kiváló orvos, intézményvezető és polgármester volt, de hűséges házastárs, két gyermek szerető édesapja, szüleiről gondoskodó gyermek, és igaz testvér is - jellemezte korábban portálunknak László Zsuzsanna, a politikus özvegye. 

 

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, de legalább sok napsütéssel
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Kedden sok napsütésre számíthatunk a térségben, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék sehol sem várható.
Az Erenyőn és a Fonodán is kátyúmentesítenek
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.