Ugrás a tartalomra

Borús marad, de szárazra vált a szerda

Létrehozva
A reggeli vegyes halmazállapotú égi áldás délelőttre legalább felhagy, és nem lefagy.

Szerdán borongós, kezdetben többfelé ködös időben lesz részünk. Gyenge vegyes halmazállapotú csapadék, ezen belül ónos eső még reggel, kora délelőtt keleten, északkeleten fordulhat elő. Délután a nyugati, délnyugati tájakon már elkezd picit mozgolódni a levegő, és helyenként már elvékonyodhat, felszakadhat a rétegfelhőzet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Napközben -2, +3 fok között alakul a hőmérséklet - tudtuk meg az idokep.hu-ról.

pmmonitoring.hu reggeli adatai szerint szerdán különösen nagy probléma sehol sincs a levegő minőségével a városban.

Ez is érdekelhet

Így lesznek országos sztárok a miskolciak
MiskolcBelföldKultúra
„Benne leszek a tévében!” – szól a lelkes mondat, aminek még műsort is szenteltek 2005-ben. Hogyan vélekednek a filmszínészetről miskolci sztárjaink? Mészöly Annát és Harsányi Attilát kérdeztük.
Műteremlakás bérelhető Miskolcon
MiskolcKultúra
Nyilvános pályázatot írt ki a Szinyei Merse Pál utca 11. szám alatt található 4. emeleti műteremlakás határozott időre szóló bérlésére a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum.
Keleten hódarazápor is lehet
Miskolc
Erős széllökésekre is számítani kell.
Óvatosan a Szelesen, ott is javítják az utat
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.