Ugrás a tartalomra

Városszerte takarítják a járdákat, de azért nem árt az óvatosság

Létrehozva
Leesett némi hó, csúszósak a felületek.

Csütörtök reggelre pár milliméter hótakaró lepte el Miskolcot, a Városgazda munkatársai megkezdték a járdák takarítását, a síkosságmentesítést.

A társaság a feladatokról közösségimédia-oldalán tájékoztatott, ahol arra is felhívták a figyelmet, hogy ettől függetlenül előfordulhat, hogy néhol csúszósak a járófelületek.

– Kérjük tehát, hogy közlekedjenek óvatosan – tették hozzá.

A hóeltakarítási munkát elsődlegesen a rendőrségtől, a mentőktől, a katasztrófavédelemtől, valamint a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. járművezetőitől beérkező információk alapján szervezi meg a hóügyelet diszpécserszolgálata. A munkaszervezésben elsőbbséget élveznek a nagy forgalmú, a közösségi közlekedéssel érintett utak és az autóbuszvonalak, magaslati pontok, amelyek síkosságmentesítését követően kerül sor a gyűjtő mellékutakra, majd a kisebb forgalmú mellékutcákra és a felszíni díjköteles várakozási területekre.

– Munkatársaink azon dolgoznak, hogy biztosítsák a zavartalan és balesetmentes közlekedés feltételeit. Kérjük, az időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek – zárták.

 

Ez is érdekelhet

Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
VERS-VILLA-MOS(t) pénteken a Magyar költészet napja alkalmából
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Városmarketing Gyémánt díjjal elismert miskolci kezdeményezés a magyar költészet napja alkalmából idén ismét útjára indítja a Versvillamost, hogy rendhagyó performanszokkal és megzenésített versekkel hozza közelebb a kultúrát az utazókhoz.
Dániában kikaptak Svájctól
MiskolcSport
Megkezdődött az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Hollósy András: rendnek kell lennie Miskolcon
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Hollósy András, akire a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.