Ugrás a tartalomra

Csaknem tíz tonna szemetet termelt a Kocsonyafesztivál

Létrehozva
A hulladékot már a reggeli órákban eltakarította a Városgazda, a térkövet pedig magasnyomású mosóval mossák majd tisztára, amint megszűnnek a fagyok.

Kép
Véget ért a Kocsonyafesztivál, takarítják a belvárost. Fotó: Városgazda

Közel kétszázhúsz köbméter hulladékot gyűjtött össze a Kocsonyafesztivál helyszíneiről hétfő reggeltől a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. – írja honlapján a köztisztasági cég. Amint fogalmaznak, a vállalat dolgozói reggel fél hétkor kezdték meg a takarítást, ez alatt gyűjtötték össze a fent említett hulladékmennyiséget, ami egyébként tíz tonnának felel meg.

Azt írják, hogy a faházak elbontása és elszállítása után a rendezvény helyszínein lévő térkőfelületeket magasnyomású mosóval tisztítják meg. Ennek időpontja természetesen az időjárástól is függ, hiszen csak akkor tudnak nekikezdeni, ha tartósan fagymentes időszak kezdődik.

– A felületi szennyeződések eltávolítása a társaságunk környezettudatos szemléletének megfelelően az elérhető leginkább környezetbarát technológia alkalmazásával fog megtörténni – áll a közleményben.

 

Ez is érdekelhet

A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.