Ugrás a tartalomra

Ezer brióssal mondott köszönetet a miskolciaknak a Sütni jó! Alapítvány

Létrehozva
A péksüteményt elsősorban a rászorulóknak kínálták, de azokat sem küldték el, akik a Facebookon megosztott felhívás miatt lettek kíváncsiak az akcióra.
Preview Image
1000 darab friss brióst osztottak szét a Sütni jó! Alapítvány - Osztie Tibor képgalériája.

Összesen ezer darab friss brióst osztott szét vasárnap az Újgyőri főtéren, a Vasas előtt a Sütni jó! Alapítvány. Galamb Alex, a szervezet megálmodója és egyben elnöke elmondta, a felhívást néhány héttel ezelőtt tették közzé a Facebookon, céljuk az volt, hogy visszaadjanak valamit abból a sok szeretetből, amit a miskolciaktól kaptak.

– Miskolc és az itt élő emberek rengeteget segítettek nekünk az elmúlt öt évben, nélkülük sem én, sem az alapítvány nem tartanak ott, ahová eljutottunk. Úgy éreztük, kutya kötelességünk ezt valamilyen módon megköszönni a városnak és a városlakóknak. Mivel a mi fő profilunk a sütés, ezért egyértelmű volt, hogy valamit közösen sütni fogunk, amit aztán szétosztunk a helyiek között. A gyerekekkel megtárgyaltuk, így esett a briósra a választás – mondta el Galamb Alex.

Hozzátette: elsősorban hajléktalanokon és rászorulókon kívántak segíteni, de azokat sem küldték el, akik a Facebookon látták a felhívást és egyszerűen csak szerették volna megkóstolni, milyen a Sütni jó! Alapítvány friss briósa.

 

 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.