Ugrás a tartalomra

Mesterséges intelligencia segítheti Miskolc napi működését

Létrehozva
Erről Palkovics Lászlóval, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester.
Kép
Fotó: Facebook/Tóth-Szántai József

Miskolc lehet az első város Magyarországon, ahol a mesterséges intelligencia (MI) aktívan támogatja a napi feladatellátást és a városüzemeltetést  írja hétfői közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Kiemelték, erről egyeztetett Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hétfőn Budapesten. 

Ahogyan fogalmaznak, az MI számos területen járulhat hozzá a modern városok hatékony működéséhez, beleértve a közlekedésszervezést, a közbiztonság javítását, az oktatás támogatását, valamint a városüzemeltetés és -fejlesztés optimalizálását. A miskolci városvezetés célja, hogy a legújabb technológiai megoldásokkal tegye élhetőbbé és fenntarthatóbbá a várost.

– A városi szintű MI-alapú fejlesztések részleteiről hamarosan egy együttműködési megállapodás születhet Miskolc és a kormányzat között – zárul a közlemény.

(Borítókép: Belvárosi látkép a színház tornyából. Fotó: Juhász Ákos)
 

 

 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.