Ugrás a tartalomra

Megújul a Miskolc Televízió, mutatjuk az új arculatot

Létrehozva
A városi tévé éppen most negyvenéves, jelenlegi arculatát 2019 óta használta. Vagyis használja, egészen a kedd esti adászárásig.
Kép
A Kilátó stúdióképe is megújul szerdától – Fotó: Minap-archív/Juhász Ákos

Teljesen megújult arculattal várja szerda estétől a nézőket az idén negyvenéves Miskolc Televízió. A városi tévé 1985. április 15-től készít és szolgáltat televíziós műsorokat, eleinte csak havi egy alkalommal, kábeltelevízióként az Avason láthatták adását a nézők, 1988-tól azonban hetente egy alkalommal, a hétfői adásszünet idején használhatta a Magyar Televíziónak az Avasi Kilátóban működő adóberendezését. Az MTV hétfői adásának bevezetése után szombaton és vasárnap a kora reggeli órákban volt mód a városi műsor sugárzására.

Saját frekvenciához (UFH55) és saját adóhoz 1994-ben jutott a tévé, 1988-ban 10 évre szóló műsorszolgáltatási szerződésben napi négy óra saját készítésű műsor szolgáltatását vállalta, 2002-ben a hálózatos műsorszolgáltatás keretében a városi televízió 24 órás adásra tért át. 2006 tavaszán költözött jelenlegi székházába. Jelenlegi arculatát 2019 óta használta.

A történetéről korábban készített összeállítást a Miskolc Televízió, az öt évvel ezelőttit itt megmutatjuk. A születésnap apropóján szerdán egészen különleges adással jelentkezik majd a Kilátó című közéleti magazin, aminek ekkor debütál majd vadonatúj arculata is – árulta el a minap.hu-nak Almási Beatrix, a Miskolc Televízió tartalomfejlesztési vezetője. 

– A stúdióba egy egészen különleges vendéget várunk, akinek kiléte szerda este 18.25-ig még titok. Annyit azért elárulhatok, hogy a hölgy szorosan kapcsolódik a televíziónk történetéhez – hangsúlyozta. 
Almási Beatrix hozzátette, nem csak a televízió arculata és a Kilátó újul meg, de a következő időszakban ráncfelvarráson esik majd át a legtöbb műsor főcíme is.

Nagy Péter, a Miskolc Televízió kreatív vágója kiemelte, az arculat bevezetését hosszas előkészületek előzték meg. A Kilátó és a Sportpercek főcímzenéjének felújításában most először a mesterséges intelligenciát is használtuk, a tapasztalatok eddig nagyon jók, de nem minden esetben nyúlunk majd ehhez a megoldáshoz. Például a Miskolc Ma kifejezetten nekünk írt zenéje esetén biztosan a szerzőt, Nagy Nándort kérjük majd fel erre a munkára, ha aktuálissá válik – tette hozzá.

A Miskolc TV új arculata: 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.