Ugrás a tartalomra

Közönségtalálkozókra hív a Miskolci Nemzeti Színház

Létrehozva
Májusban kétszer is lehetősége lesz a miskolci közönségnek első kézből megismerni egy-egy előadás kulisszatitkait, ugyanis a Marat/Sade és Az öngyilkos előadások után közönségtalálkozóval egybekötött szakmai beszélgetést szervez a teátrum.
Kép
Az_öngyilkos-fotó-Éder_Vera (1).jpg
Fotó: Éder Vera

A Revizor kritikai portál munkatársai már jó néhány éve figyelemmel követik a Miskolci Nemzeti Színház munkáját, az előadásokról hírt adnak, kritikusaik rendszeresen megírják véleményüket a miskolci produkciókról, ezáltal az egész országban olvashatnak a színházkedvelők a mai Magyarország első kőszínházának előadásairól. Így nem csoda, hogy egyre többen szeretnék tudni, hogyan is készül egy produkció, milyen nehézségekkel és kihívásokkal, mókás és abszurd pillanatokkal telik egy-egy próbafolyamat.

Most Csáki Judit és Jászay Tamás kritikusok segítségével a nézők nem csupán megtudhatják mindezt, de kritikusokká is válhatnak, ugyanis a teátrum két előadásához kapcsolódóan szakmai beszélgetést szervez a színház és a Revizor.

Kép
Az_öngyilkos-fotó-Éder_Vera (2).jpg

Május 8-án Az öngyilkos című előadásra várják a közönséget, melynek rendezője Szabó Máté. Az előadás után Jászay Tamás kérdezi majd a produkció szereplőit (főszerepben: Fandl Ferenc), és természetesen a közönség kérdéseit, hozzászólásait is szívesen fogadja a társulat.

Május 9-én a Marat/Sade című előadást nézhetik meg az érdeklődők Rusznyák Gábor rendezésében, Harsányi Attilával, Rózsa Krisztiánnal és Mészöly Annával a főszerepben, majd utána ki is vesézhetik azt Csáki Judit vezényletével. Az alkotók minden érdekességet elárulnak az adott darabról, az előadás születéséről, nehézségeiről, és persze minden izgalmas kulisszatitokba is beavatják az érdeklődő nézőket.

Kép
Marat-Sade-fotó_Éder_Vera (2).jpg

Annak sem kell aggódni, akinek az előadásokra nincs jegye, az előadás utáni beszélgetésre a belépés ingyenes. A beszélgetés az előadások vége után kb. 10 perccel kezdődik. Az öngyilkos című előadás 175 perc egy szünettel, a Marat/Sade 110 perc szünet nélkül.

Mindemellett persze a színház biztatja a nézőit arra, hogy tekintsék meg az előadásokat a beszélgetések előtt, hiszen a friss színházi élmény hatására valószínűleg rengeteg kérdés és gondolat vetődik majd fel a közönségben.

Ez is érdekelhet

Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.