Ugrás a tartalomra

A Föld Napját ünnepelték az állatkertben

Létrehozva
A Föld napja világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy vigyázzunk közös otthonunkra. 
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ez a nap a természet védelméről, a fenntarthatóságról és arról szól, hogy mindannyian felelősek vagyunk a környezetünkért. Legyen szó a levegőről, a vizekről, vagy az élővilágról – vallja a Miskolci Állatkert, mely a szombati rendezvény helyszínét biztosította.

Akik a rendezvényen részt vettek, megtudhatták, mit tehetnek bolygónk védelméért, megismerkedhettek a gombák különleges világával a Miskolci Gombász Egyesület jóvoltából. Játszhattak a Picinke Játékokkal, és megtudhattak mindent a hulladék megelőzésről, szelektív hulladékgyűjtésről a MiReHu Kft. Makuka programjának köszönhetően.

A Miskolci Állatkert zoopedagógusa a Miskolc Televíziónak elmondta: olyan, a vadonban kihalt fajokról tudhattak meg érdekességeket a kilátogatók, mint például a Dávid-szarvas – vagy éppen a kihalással fenyegetett szibériai tigrisről láthattak és hallhattak.

Drapcsikné Farkas Zsuzsanna hangsúlyozta továbbá: úgy gondolják, fontos, hogy az állatkert képviselje magát egy-egy ilyen alkalom során, elvégre „ha a Földnek jót teszünk, nem terheljük, azzal a biodiverzitást tudjuk növelni”.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.