Ugrás a tartalomra

Hamarosan újra megnyithat a Tündérkert

Létrehozva
Az önkormányzat a Tündérkert megalkotójával együttműködve állítja helyre a szabadidőpark korábbi pompáját.

A kert zöldfelületének gondozására, a közösségi tér fenntartására és működtetésére, üzemeltetésére irányuló közfeladatokat – határozatlan ideig – a WOW Park Nonprofit Kft. látja el, erről döntött a közgyűlés keddi, rendkívüli ülésén. Így az önkormányzat – tulajdonosként – továbbra is közvetlen ráhatással lehet a területen megvalósítani kívánt beruházásokra és a megfelelő üzemeltetésre, emellett a forrást védő jogszabályok maradéktalan érvényesülése is biztosítható.

Tóth-Szántai József polgármester is emlékeztetett rá az ülésen: lassan 4 éve, hogy bezárt a Tündérkert, ami különlegessé tette a várost, rengeteg turistát vonzott.

– Most azonban sikerült megtalálni azt a jogi megoldást, ami lehetővé teszi, hogy hamarosan megnyisson a Tündérkert. A megszokott színvonalon működhet ismét – jelentette be a városvezető.

Komoly a szándék

A kérdésről tartott közgyűlési vita során abban megegyeztek a városatyák, hogy Miskolcnak szüksége van a Tündérkertre, ami nem csupán a miskolciak, de a turisták körében is rendkívül népszerű volt. Az ellenzéki képviselők részéről – a támogatás kinyilvánítása mellett – elhangzottak javaslatok is, miben lehet javítani: ilyen például a parkolási helyzet. Az MSZP frakcióvezetője, Simon Gábor ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a korábbi bérlő mostantól ingyen kapja meg a területet, ezért szeretnék látni a szerződést, hogy mire vállal kötelezettséget.

A Fidesz részéről Hojnyák Dávid önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, hogy meglátása szerint jogi és tartalmi szempontból is megfelelő a most a közgyűlés elé terjesztett javaslat.

– A miskolciak lesznek a nyertesei – emelte ki.

Szólt arról is, hogy a vár fejlesztése „biztosan halad”, a városvezetés bízik abban, hogy mihamarabb elkészülnek a rekonstrukcióval. Hozzátette: a vár környezetének rendbetétele is kiemelt jelentőségű, hiszen véleményük szerint sincs olyan állapotban jelenleg, hogy nagyobb tömeget fogadni tudjon. Szükség van infrastrukturális fejlesztésekre és szolgáltatásokra. És érdemes lenne átgondolni a Lovagi Tornák Terének funkcióit is.

Czinkné Sztán Anikó (Fidesz) emlékeztetett: kertészeti kivitelezőként részt vett a Tündérkert kialakításában, így pontos rálátása volt az elmúlt évek történéseire. Hangsúlyozta: az elkészült szakvélemények megállapították, hogy a Tündérkert közönsége semmilyen mértékben nem szennyezi a terület alatt található karsztvízforrásokat.

Tóth-Szántai József polgármester a vita lezárásaként elmondta: tavaly november környékén egyeztetett először a Tündérkertet üzemeltető vállalkozóval, hogy kitalálják azt, hogyan tudják még az idei nyáron újraindítani.

– Én arra adtam neki kezet, hogy megpróbálom ezt az ügyet megoldani, ő pedig arra adott kezet, hogy meg fogja nyitni. Én teljesítettem az ígéretemet, innentől kezdve ő következik. A vele való múlt heti beszélgetés meggyőzött arról, hogy a szándékai komolyak. Azt pedig nem kell bizonygatni a miskolciaknak, hogy milyen szintű attrakciót fog ebből létrehozni – fogalmazott a városvezető.

Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a közgyűlés.

Tervek a jövőre

A rendkívüli ülésen terítékre került a város 2025-29. közötti időszakra vonatkozó gazdasági programja is. Ez törvényi kötelezettség a települések számára, ugyanakkor – mint azt Radomszki Levente kabinetvezető az előterjesztés ismertetésekor is hangsúlyozta – a dokumentum azt is meghatározza, milyen elképzeléseik vannak a jövőre nézve. Hozzátette: alapvetően épít a Bükk városa programban megfogalmazottakra.

– Arról szól, hogy milyen várost hagyunk a következő generációkra – fogalmazott.

A napirend fölötti vitában ellenzéki részről elsősorban amiatt érte kritika a város vezetését, hogy későn, hétfő délután 4 óra körül kapták csak meg a fontos javaslatot. Felmerültek részükről plagizálás miatti kritikák is. Ugyanakkor támogatható célkitűzéseket is találtak a programban: Mokrai Mihály (DK-LMP) a városi energetikai cég létrehozását emelte ki, míg Szopkó Tibor (független) a DAM és az Inpark tervezett fejlesztését. Kérte a városvezetést, hogy dolgozzanak a szükséges források előteremtésén. A Mi Hazánk önkormányzati képviselője, Pakusza Zoltán pedig a közbiztonság további erősítését kérte.

A KDNP frakcióvezetője, Molnár Péter „reálisnak” nevezte a most előterjesztett gazdaságfejlesztési programot, ami valóban megvalósítható elemeket tartalmaz. Szécsényi Marianna (Fidesz) szerint ez a gazdasági program „fordulópontot” hozhat Miskolc életébe. Bajusz Gábor (Fidesz) frakcióvezető pedig rámutatott: a program megvalósítása már meg is kezdődött az előző hónapokban, több mint harminc projektet adtak be különböző pályázatokra.

– Miskolcért dolgozni nem politikai harc, hanem egy olyan fontos feladat, amire esküt tettünk – hangsúlyozta vitát lezáró felszólalásában Tóth-Szántai József.

A konkrétumok között megemlítette, hogy Miskolc tavaly fúrási engedélyt kapott geotermiára, ami idővel azt is segítheti majd, hogy a borsodi vármegyeszékhely ne csak a miskolciakat lássa el energiával, hanem más települések számára értékesíteni is tudjunk. A DAM fejlesztése szintén komplex kérdés, állami segítségre is szükség lesz, és meg kell egyezni az ottani vállalkozókkal.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.