Ugrás a tartalomra

Egy szebb Miskolcért bocsátotta árverésre egyik festményét Molnár András

Létrehozva
A nemes kezdeményezés célja az egyik sétálóutcáról nyíló kapualj felújítása, ami a jövőben kiállítóhelyként működhetne.
Preview Image
Aukció a Zenepalotában - Osztie Tibor képgalériája

A népszerű miskolci levesbár, melletti, vagyis a Széchenyi István út 89. szám alatti kapualj felújítására ajánlotta fel egyik festményét Molnár András festőművész. Az akciót szombaton késő délután tartották meg a Zenepalotában.

Az eseményt Kovács Zsuzsanna, a miskolci polgármesteri hivatal kulturális és sport osztályának vezetője nyitotta meg, aki beszédében kiemelt jelentőségűnek nevezte a közösségi összefogást, és mint mondta, ezen az eseményen a kultúra is e nemes cél szolgálatába állt.

Kép
Aukció a Zenepalotában
Kovács Zsuzsanna. Fotó: Osztie Tibor

– Szépet adni a szépért cserébe, az valódi összefogás, ami Miskolc egészét szolgálja. A kapualj, aminek a felújítására Molnár András felajánlotta festményét, nemcsak kövekből áll. Ez a város múltjának egy darabja, amin nap mint nap áthaladunk, észre sem vesszük miről tudna mesélni. Most lehetőségünk van arra, hogy megálljunk és tegyünk azért, hogy szeretett sétálóutcánk egy újabb darabkája s vele Miskolc városa is visszakapja régi fényét – hangsúlyozta hozzátéve: ahogy Molnár András képei összekötnek egy kor vagy egy táj mélyéségével, úgy köt össze minket most a közös cselekvés „hiszen a művészet összeköt minket nemcsak egymással, hanem a hellyel is, ahol élünk.”

Kép
Aukció a Zenepalotában
Fotó: Osztie Tibor

Ezt követően Gergye Zoltán, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke mutatta be Molnár András életét és munkásságát, majd műsort adott a Szent Imre Római Katolikus Iskola és Óvoda. Jacsó Pál költő, a Miskolczi Pincék Dalárdája valamint Boncsér Gábor népzenész, és a Számadó Zenekar is.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.