Ugrás a tartalomra

A cégér régi, a tartalom 21. századi – MÁV-oktatótermet adtak át a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen MÁV-oktatótermet alakítottak ki, amit a napokban adtak át.
Kép
mav_miskolci_egyetem_oktatoterem_2504_vcs (5).jpg
Fotók: Miskolci Egyetem/Végh Csaba

A MÁV-csoport és a Miskolci Egyetem között 2023-ban jött létre stratégiai együttműködés, melynek célja a diplomás, elsősorban mérnök utánpótlás biztosítása hosszú távon a régióban. Ennek érdekében alakították ki a MÁV-oktatótermet, ami már megjelenésében is igyekszik tükrözni a MÁV-csoportot, és teret ad egyetemi tanórák megtartására, pályaorientációs események szervezésére.

Innovatív és fenntartható – a cégcsoportnál azt szeretnék, hogy ezek jellemezzék a MÁV-ot. Reich László stratégiai vezérigazgató-helyettes köszöntőjében azt mondta: az egyetemmel való együttműködésük hozzájárul ahhoz, hogy humán szempontból is fenntartható legyen a vállalatcsoport.

Kép
MÁV oktatóterem

Hozzátette: a workshopok és minikonferenciák megtartására is alkalmas teremben modern és innovatív térben tudják fogadni az oktatók a hallgatóikat.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte: az intézmény vállalta, hogy a maga eszközeivel támogatja a MÁV megújulását; például pályaorientációs napokon hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy a vállalatcsoport jó és stabil munkahelyeket kínál. A duális képzés keretében vállalták az utánpótlásképzést, és segítenek a kutatás-fejlesztésben is.

Kép
MÁV oktatóterem

– Ennek a modern teremnek a megújulása a MÁV támogatásával valósulhatott meg. Felhívja a figyelmet arra, hogy a cégér régi, de a tartalom 21. századi – fogalmazott Horváth Zita, aki Reich Lászlótól egy emléklapot vehetett át az oktatóterem megnyitása kapcsán.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.