Ugrás a tartalomra

Súlyosan megverte zárkatársát

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki súlyos sérüléseket okozott zárkatársának a büntetés-végrehajtási intézetben.
Kép
Képünk illusztráció

A vádirat szerint a vádlott jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte Miskolcon a büntetés-végrehajtási intézetben. 2023. július elején az esti órákban az épület egyik zárkájában szóváltásba került rabtársával, ennek során a férfit először jobb arcfelén tenyérrel megütötte. Ezután az arcát, fejét és nyakát többször ököllel ütlegelte, amely ütések hatására a sértett nekiesett a szekrénynek, majd ráborult a szárítóra, végül a padlóra zuhant - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Jogg Zsolt főügyészségi főügyész Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes szóvivője. 

A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű, szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra - közölték. 
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.