Ugrás a tartalomra

Óvodások köszöntötték anyák napja alkalmából a MESZEGYI időseit

Létrehozva
Énekekkel, versekkel és papírvirágokkal lepték meg a szépkorúakat a MIÓVI Eszterlánc óvoda nagycsoportosai.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Dalokkal és költeményekkel köszöntötték az időseket anyák napja apropójából a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Derűs Alkony Szolgáltatási Központjában május 7-én, szerda délelőtt. 

Az ünnepség után a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájának nagycsoportosai a saját maguk által készített papírvirágokat ajándékoztak a szépkorúaknak. A gyerekek már nem először látogattak el az intézménybe a nyugdíjas lakókhoz. A házigazdák sütivel, csokoládéval és teával vendégelték a résztvevőket. Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere pedig tortával készült a szépkorúaknak. 

Kép
fotó: Mocsári László
Szűcs Rebeka tagintézmény-vezető. Fotók: Mocsári László

Aranyosi Ervin gondolatával kívánt boldog anyák napját minden édesanyának, nagymamának, dédnagymamának és üknagymamának Szűcs Rebeka, a MESZEGYI Derűs Alkony Szolgáltatási Központjának vezetője: „Legyen ez a szép nap az örök hála napja, / hiszen minden gyermek az életét kapja / s rajta keresztül egy csodás, új világot. / Legyen minden anya ezért szívből áldott!”

A hála napja egyben

„Szeretettel köszöntöm az anyukákat, nagymamákat és gyerekeket. Nagyon nagy örömmel jöttem Önökhöz, sőt határozottan kértem, hogy el szeretnék jönni. Számomra mindig is fontos volt az anyák napja. Azt gondolom, hogy az évben ez egy lényeges alkalom, amikor a sok-sok törődést, amit kapunk a szüleinktől, nagyszüleinktől, dédszüleinktől, meg tudjuk hálálni” – mondta Matiscsák Éva alpolgármester. 

Kép
Matiscsák Éva alpolgármester tortával készült
Matiscsák Éva alpolgármester tortával készült az időseknek

„Mi hárman vagyunk testvérek és nekünk mindig úgy telt el az anyák napja, hogy korán keltünk és apukánk kivitt minket a piacra. Anyukánk kedvence a gyöngyvirág volt nefelejccsel. Ilyenkor az idős néniktől csokrokat vásároltunk a zsebpénzünkből. Amikor mentünk haza, a nagymamámtól örökölt öblös kaspót dugig megtöltöttük virággal. Aztán fülig érő szájjal vártuk, hogy anyukánk mit szól hozzá” – idézte fel. 

Megosztotta, hogy a fia, aki most már felnőtt, folytatja ezt a tradíciót, de az együtt töltött idő fontosabb minden ajándéknál. Anyák napján általában egy teljes napot egymásra szánnak. Mivel az alpolgármesternek már elhunyt az édesanyja, ezért szerette volna az idősotthon lakóival tölteni az idejét a jeles nap alkalmából és őket köszönteni. 

Örömmel készültek

- Már a húsvéti időszak után megkezdtük a készülődést a tizenkilenc fős Katica-csoporttal. Többször voltunk már ebben az intézményben, rendszeres visszajárók vagyunk. Idén is úgy gondoltuk, hogy eljövünk a gyerekekkel felköszönteni a szépkorúakat. Az ovisok életkorának megfelelő verseket, dalokat kerestünk a kolléganőimmel, amelyek kifejezik az ő nyelvükön az édesanyák, nagymamánk iránt érzett szeretetüket – nyilatkozta riporterünknek Kovácsné Koncz Edit, a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájának óvodapedagógusa. 

Kép
Az Eszterlánc óvoda anyák napi műsora
A MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvoda nagycsoportosai

- Mindig várják a kicsik, hogy eljöjjünk ide, nagyon lelkesek. Néhányan bátrabban, mások csendesebben szerepelnek, de mindenki szívesen jön. Úgy vettük észre, hogy az óvodás és a szépkorú korosztály nagyon jól egymásra talált. Elmondtuk nekik, hogy ezek a hölgyek is valakinek a nagymamái, anyukái – fejtette ki. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.