Ugrás a tartalomra

Négynapos lett az Avasi Borangolás

Létrehozva
Vasárnap gyermekprogramokkal készülnek a szervezők.
Kép
Fotó: Mocsári László

Idén már négy napig bulizhatnak és borozhatnak a borangolók május 8-tól 11-ig Miskolc történelmi pincéinél. Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a város egyik legnépszerűbb, helyi borkultúrához kötődő fesztiválját, az Avasi Borangolást. Az idei programokról és újdonságokról Gyurcsik Andrással, a Miskolczi Borbarátok Társaságának elnökségi tagjával és szóvivőjével beszélgettünk a Miskolc Televízió Kilátó című magazinműsorában.

– Megszámlálhatatlan pincészet képviselteti majd magát az Avasi Borangoláson, hiszen sok pincetulajdonos önszántából kinyit. Közel száz borászatról tudok beszámolni, akik fogják kínálni a boraikat, 52 gasztronómiai megjelenés lesz, a zenei kínálatot pedig hat színpadon közel 130 fellépés színesíti – sorolta számokban az idei felhozatalt.

Idén négynapos lesz a rendezvény, csütörtökön már rendeztek egy szakmai konferenciát, majd megnyílik az Avas, jöhetnek a látogatók. Vasárnap pedig gyereknappal várják a családokat a Horváth-tetőn.

Kép
borangolás programok

A Miskolci Nemzeti Színház színművészei egy különleges produkcióval készülnek. A TTH színpaddal együttműködésben meglepetésekkel várják a kilátogatókat.

A szolgáltatások tekintetében az eddigieknél is magasabb színvonalat szeretnének biztosítani.

– A tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy növeljük a vécék számát, ezeket kivilágítottuk, és nőtt a biztonsági, valamint az egészségügyi személyzet száma is. Infopontból is több lesz idén. Mindezek azt szolgálják, hogy minél komfortosabban, biztonságban érezzék magukat a látogatók – hangsúlyozta.

A Borangolás látogatóinak száma évről évre nő, tavaly mintegy 45 ezren voltak kinn a történelmi Avason a három nap során. A szervezők abban bíznak, hogy idén még többen látogatnak ki.

– Ez ma Miskolcon és az egész régióban a legismertebb borgasztronómiai rendezvény – vélekedett.

A Borangolás térképe ITT tekinthető meg.

A teljes beszélgetés pedig itt nézhető végig:

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.
Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.