Ugrás a tartalomra

Miskolc korábbi városvezetőire emlékeztek

Létrehozva
Miskolc város napjának ünnepi programsorozata a hagyományoknak megfelelően most is koszorúzással kezdődött.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A város jelenlegi és korábbi vezetői rótták le kegyeletüket pénteken Miskolc korábbi polgármestereinek sírjainál.

Tóth-Szántai József, Miskolc első embere, T. Asztalos Ildikó és Veres Pál korábbi polgármesterek koszorúztak.

A Deszka temetőben, a Mindszenti Evangélikus és Katolikus temetőkben, az Avasi Református temetőben és a Vasgyári temetőben is elhelyezték a megemlékezés virágait.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.