Ugrás a tartalomra

Szentmisén adtak hálát az új borlovagokért

Létrehozva
A miskolci Minorita templomban celebrált hálaadó mise végén avatták fel az István Nádor Borlovagrend új tagjait.
Kép
fotó: Mocsári László
Szentmise keretében avatott fel öt új borlovagot az István Nádor Borlovagrend. Fotó: Mocsári László

A Minorita templomban Szalkai József atya, a templom plébániai kormányzója celebrálta a szentmisét, amelyet a huszonöt éves István Nádor Borlovagrendért mutatott be. A mise után öt új lovagot avattak, négy hölgyet és egy urat, akikkel jelentősen gazdagodott a közel száz főt számláló borlovagrend. Ezt már Czupper Andrástól, az István Nádor Borlovagrend vezetőjétől tudtuk meg, aki felfedte az új lovagok nevét is. Eszerint a vasárnapi avatáson dr. Nagy Gabriella osztályvezető főorvos, Tóth-Balázs Mária Éva sajtóreferens, Zsekov Éva Mónika hegedűművész-tanár, Romenda Rita szerkesztő és Németh Csaba televíziós szerkesztő, médiaszakember vehette fel a kék talárt.

Kép
Borlovag avatás a Minorita templomban

- Általában a lillafüredi Palota Szállóban szoktuk megtartani az avatást, most rendhagyó módon választottuk helyszínnek a Minorita templomot. Ezért kicsit más volt a szertartás is, nem kellett kérdésekre válaszolniuk vagy például kóstolással felismerni a zászlós bort, ezt a borunkat most csak József atya megszentelte. Ezután ismertettük mind az öt avatandó laudációját, azt, hogy kik az ajánlóik, majd következett az eskütétel. Amikor a fogadalmat elmondták, akkor egy nagyon ünnepélyes pillanat következett, a Miskolci Méteres borral, a nagymester, jelen esetben szerénységem, lovaggá ütötte őket. Mindezt beírtuk a nagykönyvünkbe, vagyis a kódexünkben is hitelesítettük – ismertette a nagymester.

Preview Image
Még több fotóért kattints a képre, galéria nyílik!

A szentmise és az avatás után nem volt hátra más, mint a koccintás, a teljes borlovagrend átvonult a szomszédos Minorita étterembe, ahol egy agapé keretében beszélgettek és ismerkedtek az új lovagjaikkal.

Kérdésre válaszolva Czupper András elmondta, hogy az öt új taggal együtt már közelíti a száz főt azok száma, akik valamilyen módon részei az István Nádor Borlovagrendnek. Ez különböző beosztásokat és rangokat jelent. Vannak a taláros lovagjaik, akik az ezüstmedált és a hosszú, kék talárt jogosultak viselni. Ilyenek lettek az újonnan avatottak is. Aztán vannak az úgynevezett vállpántos lovagjaik, akik tiszteletbeli lovagok, két évvel ezelőtt pedig létrehozták - Magyarországon először - a borlovagrend kadét tagozatát. Ez utóbbiban azok az ígéretes fiatal hölgyek és urak, lányok és fiúk vannak, akikből később taláros borlovagok lehetnek.

Kép
Borlovag avatás a Minorita templomban

A helyi és térségi borvidékről származó lovagjaik mellett az ország távolabbi részeiből, sőt messzi földekről is, mint Dél-Afrika vannak tiszteletbeli vállpántos tagjaik, németországi, szerbiai és szlovákiai lovagok mellett. Lengyelországban pedig egy legátusuk működik. Így mindenkivel együtt közelíti meg a tagság lassan a száz főt – magyarázta el nekünk a nagymester.

Címkék

Ez is érdekelhet

Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.