Ugrás a tartalomra

Hogy szebb és rendezettebb legyen – elindult az Avasi Alap

Létrehozva
Nagykövetek segítségével gyűjt adományokat a Miskolcért Közösségi Alapítvány, hogy megszépítsék a történelmi Avast.
Kép
avas_adomany_gyujtes_jacso_mato_250523ml-9.JPG
Jacsó Pál és Mató Edina. Fotó: Mocsári László

Az összegyűlt összegből kicserélnék a Pázmány sor korlátját, rendbehoznák a Palóczy emlékmű környezetét, lecserélnék az utcabútorokat, street alkotásokat helyeznének ki, és kulturális programokat szerveznének – tudtuk meg Jacsó Páltól, aki az egyik nagykövete lett az Avasi Alapnak.

Hangsúlyozta: azért gyűjtenek, hogy a Kisavas szebb és rendezettebb legyen. Úgy fogalmazott: „szívügye az Avas”, több verset írt róla, és hegygazdaként is sok feladat köti ide.

– Úgy gondolom, hogy civil közreműködéssel látványos dolgokat lehetne elérni, és végre tényleg az Avas kapuja lehet ez a tér – vélekedett.

Kép
Avasi Borangolás szombat este
Avasi Borangolás. Fotó: Horváth Csongor

Alig néhány hete is megtelt a Kisavas a Borangolás alkalmával. „A boros fesztiválokkal újra felfedeztük az Avast – most rajtunk a sor, hogy közösen megszépítsük, megtöltsük élettel és élményekkel” – ezzel a szlogennel indította útjára az adománygyűjtést a Miskolcért Közösségi Alapítvány. Céljuk, hogy megkeressék, mik azok a pontok a helyiek számára, amelyeken szeretnének javítani. A visszajelzések alapján az egyik ilyen az avasi pincesor.

– Amit kapunk a hegytől, azt adjuk is vissza neki – fogalmazott érdeklődésünkre Mató Edina, a Miskolcért Közösségi Alapítvány elnöke. – Ugyan szőlőtermesztés már nincs az Avason, de így is nagyon sokat kap a város, a városlakók ettől a hegytől, hiszen itt, a város közepén van egy csodálatos zöldövezet, ami kulturális, szórakozási lehetőségeket nyújt. Szeretnénk szebbé és jobbá tenni.

Ha valaki szeretne adományozni, akkor keresse fel a jóügyekért.hu honlapot, azon belül pedig az Avasi Alapot, és az ügy nagyköveteit.

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.