Ugrás a tartalomra

„Itt a helyük az Európai Színházi Unióban”

Létrehozva
Rendkívül elismerő szavakkal méltatták szakemberek a Miskolci Nemzeti Színházat, miután több napon át a teátrum vendégei voltak, és több itteni előadást is megtekintettek. A program közgyűléssel zárult vasárnap.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Miskolc, a miskolci teátrum adott otthont az Európai Színházi Unió közgyűlésének. Mielőtt ezt (az egyébként zárt ajtók mögött zajló) ülést megtartották volna, a városba érkező közel húsz színházigazgató öt előadást is megtekinthetett a színházban az elmúlt napokban.

A vendégek között ott volt a Szlovén Nemzeti Dráma Színház (Ljubljana) művészeti igazgatója is. Vesna Jurca Tadel érdeklődésünkre elmondta, maga is megtekintette az Ivanovot, valamint a Rómeó és Júlia című darabot – mindkettő nagyon-nagy hatással volt rá. De elmondása szerint az egész miskolci teátrum lenyűgözte.

Kép
Uniós Színházi Konferencia
Vesna Jurca Tadel (jobbra)

– A legnagyobb meglepetésként azonban az a hihetetlen támogatás ért, amit itt megtapasztaltam úgy a közönség, mint a város vezetése részéről. Fantasztikus volt látni, hogy az egymást követő előadásokon milyen sokan voltak. Ez inspiráló volt számomra – tette hozzá.

Tompa Gábor, az Európai Színházi Unió elnöke, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója köszöntőjében elismerően szólt a Miskolcon tapasztalt fogadtatásról. De nem csak ez alapján tett egy fontos kijelentést.

– A bemutatott előadások is bizonyítják: a miskolci teátrumnak itt a helye az Európai Színházi Unió tagjai között – hangsúlyozta, rámutatva arra is, hogy a város részéről „kiemelt odafigyelésben van része a Miskolci Nemzeti Színháznak”.

Kép
Uniós Színházi Konferencia

A közgyűlésen résztvevő színházak vezetőit Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte, aki úgy fogalmazott: „büszkék vagyunk a Miskolci Nemzeti Színházra, amely már az európai színházi világ elismerését is kivívta magának”.

A városvezető szólt arról is, hogy Miskolc a Bükk városa, ami „mindig is büszkén támogatta a kulturális párbeszédet”.

– Hiszünk abban, hogy a művészet közös nyelvként szolgálhat – húzta alá.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a nemzetközi szervezet jeles tagjainak most meg tudták mutatni, hogy Miskolcon „van egy olyan színház, amely európai léptékkel halad”.

– Mi ugyanis azt mondtuk, hogy Európában fogunk sikereket elérni azért, hogy Budapesten is meghallják: Miskolc egy csoda kis város, egy csoda kis színházzal – fogalmazott.

Kép
Uniós Színházi Konferencia

A szakmai beszélgetések közös nevezője az volt – árulta el a direktor –, hogy fantasztikus a közönség és a klasszikus repertoár is „igazán miskolci nyelven van értelmezve”.

– Meg tudtuk mutatni a saját színházesztétikánkat ezekben a napokban, és mindenki abszolút pozitívan nyilatkozott erről. Nagyon boldog vagyok, hiszen ráfér erre a városra, hogy ha valaki egy kicsit messzebbről jőve ránéz, és azt mondja, nem ismerve a sztereotípiákat, hogy milyen jó helyek vannak itt, milyen jókat ettünk és milyen jó színházuk van – tette hozzá Béres Attila.

A Miskolci Nemzeti Színház 2023 novemberében – jelenleg egyetlen magyarországi színházként – lett Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének, az Európai Színházi Uniónak (UTE – Union des Théâtres de l’Europe) a tagja.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.