Ugrás a tartalomra

Miskolcon fosztogatott az izsófalvai férfi

Létrehozva
Az eset még tavaly nyáron történt, a gyanúsított rátámadt egy miskolci férfira, akitől elvette telefonját, miután az eszméletét vesztette.
Kép

Kifosztás miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves izsófalvai férfival szemben – írja honlapján a vármegyei rendőr-főkapitányság.

Amint fogalmaznak, a gyanúsított még tavaly augusztus 11-én hajnalban, Miskolcon a Nyíri Dániel utcában – előzetes szóváltást követően – bántalmazott egy férfit, majd miután a sértett eszméletét vesztette elvette a mobiltelefonját, és távozott a helyszínről. A nyomozók a sikeres felderítés eredményeként már aznap délután kihallgatták az elkövetőt, illetve a telefont is lefoglalták, melyet visszaadtak a jogos tulajdonosának.

A Miskolci Rendőrkapitányság elvégezte az eljárási cselekményeket, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.