Ugrás a tartalomra

Ön is tehet azért, hogy Miskolc legyen az ország legsportosabb városa!

Létrehozva
Az önkormányzat összefogásra buzdít azért, hogy Miskolc első lehessen a legaktívabb települések térképén.
Kép
A Népkert futóköre mindig népszerű. Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Idén is csatlakozott Miskolc a Kihívás Napja programsorozathoz, melyet május 28-án, szerdán rendeznek meg hazánkban. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának közleménye szerint

a résztvevők saját településükön minimum 15 perces aktív mozgást végeznek, amelyről a nap folyamán többször jelentést küldenek a központi szervező, a Magyar Szabadidősport Szövetség felé, ezt összesítve lélekszám alapján több kategóriában hirdetnek győztest.

Mivel a települések közötti verseny 00:00-21:00 óra között zajlik, ezáltal már munkába jövet is hozzájárulhat bárki Miskolc város sikeréhez – írják.

„Általános – és középiskolák diákjai, egyetemi hallgatók, sportegyesületek, pedagógusok, cégek, munkahelyek, és az önkormányzati dolgozók mellett bárki csatlakozhat majd szerdán 18 órakor a legnagyobb kihíváshoz” – fogalmaznak hozzátéve: nem a verseny, hanem a részvétel és a táv teljesítése a cél! Várjuk a város lakosságát, kicsiket, nagyokat és szépkorúakat is!

A két kilométeres táv futva, kerékpárral, rollerrel vagy görkorcsolyával is teljesíthető.

Programterv:
07:45 - 08:00 Reggeli torna Fodor Nikolettával a Városház tér 8. szám előtt
18:00 – 18:30 Kihívás Napi közös mozgás

  • Helyszín: Miskolc Városi Szabadidőközpont – Dankó Pista utca – Király utca – Népkert
  • Résztvevők: a város lakossága
  • űTeljesítendő táv: körülbelül két kilométer

A hivatali sajtóosztálya hozzáteszi, akik egyénileg, otthon vagy iskolába, munkába menet szeretnének csatlakozni a kihívás napjához, azok az aktivitást követően rövid (pár mondatos) beszámolóval és két-három fotóval dokumentálják saját hatáskörben megszervezett rendezvényüket, amelyet legkésőbb május 28-a, 21:00 óráig küldjenek el a sport@miskolc.hu email címre.

A Kihívás Napjáról
A Kanadából indult játékot 1982 óta rendezik meg, eredetileg „Challenge Day” néven. Magyarország 1991 óta része a rendezvénynek. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.