Ugrás a tartalomra

A perecesi főútvonal felújítása miatt az Országgyűléshez fordult

Létrehozva
Az itt élők megérdemelnének egy jó minőségű utat a választókörzet önkormányzati képviselője szerint.

Az Országgyűléshez fordultam a perecesi főútvonal felújítása érdekében – tájékoztatta lapunkat Pakusza Zoltán kedden.

A politikus tudatta: a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési frakciójának segítségével módosító indítványt adott be az országos költségvetéshez a Miskolc perecesi főút felújítására.

– Rendkívül rossz állapotban van, tele kátyúkkal, amelyek a közlekedés biztonságát is veszélyeztetik, illetve tönkreteszik az azon közlekedők gépjárműveit. Már nem elég a kátyúzás, hiszen tapasztalat, hogy a nyári kátyúzás a télig sem bírja, majd hosszú hónapokon keresztül ezen a rossz minőségű úton kell közlekedni – tette hozzá.

Pakusza Zoltán hangsúlyozta, hogy az itt élők „megérdemelnek egy jó minőségű utat”.

Hozzátette: egy ilyen beruházást nem lehet kivitelezni a képviselői keretből, és a városnak sincs rá külön forrása.

– Arra kérem tehát a terület országgyűlési képviselőjét, Kiss Jánost, győzze meg párttársait és támogassák a módosító indítványt – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.