Ugrás a tartalomra

A Velencei Biennálén mutatkozik be a Szeleta Park

Létrehozva
A rangos tárlaton ötven látogatóközpont mutatkozik be az érdeklődők előtt, hazánkból összesen három helyszín érintett, melyből kettő a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén van.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A miskolci Szeleta Park Látogatóközpont is bemutatkozik a Velencei Biennálén. A népszerű létesítmény innovatív kiállításával és korszerű szemléletével érdemelte ki a meghívást a „Deep Surfaces” címet viselő nemzetközi kiállításra. A tárlat a Velencei Építészeti Biennálé kísérőeseményeként, az UNESCO szervezésében valósul meg.

A miskolci központ a világ ötven kiválasztott helyszíne között szerepel. Magyarországról még két bemutatóhely jutott be a válogatásba: az ipolytarnóci Ősfenyő Belépő és a hollókői Dr. Román András Látogatóház – mondta el érdeklődésünkre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság első embere.

Rónai Kálmánné kiemelte, a velencei építészeti kiállításon arra voltak kíváncsiak, hogy a Csanyikban megépült komplexum milyen módon tudja közvetíteni azokat az értékeket, amelyekre az UNESCO is felfigyelt, legyen ez építészeti, gasztronómiai, vagy akár világörökségi érték.

Mivel a kiállítást Velencében rendezik meg, ahol hatalmas az idegenforgalom, várhatóan nagyon sok látogató ismeri majd meg a bemutatott helyszíneket – vélekedett az igazgató, aki hozzátette: a nemzetközi szereplés apropóján kedvezményt is hirdettek: év végéig a Bükk-vidék Geopark településein élők, így a miskolciak is, féláron látogathatják a Szeleta Park kiállítását.

Bíró Tibor létesítményvezető hozzátette, további kedvezmények kialakításán is dolgoznak.

– Együttműködést kötöttünk, illetve együttműködés van folyamatban Miskolccal, amelynek keretében a miskolci általános iskolások és középiskolások is kedvezményesen látogathatják meg a Szeleta Parkot. Ez nagyon fontos számunkra, mert azt gondoljuk, hogy itt a Bükk alján a helyi iskolásoknak feltétlenül meg kell ismerni azokat a természeti értékeket, amelyek körbevesznek bennünket – hangoztatta.

A Szeleta Park vezetője hozzátette, a kedvezményt iskolák által szervezett csoportos látogatások során vehetik igénybe a diákok. A program részeként a környezeti nevelő kollégák tárlatvezetést, valamint egy 30 perces foglalkozást is tartanak majd számukra. A tervek szerint szeptembertől decemberig több mint hétezer gyermeket fogad a látogatóközpont.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.