Ugrás a tartalomra

Ugyan átmeneti, de egyre otthonosabb – Angyalok adománya a MESZEGYI-nek

Létrehozva
A Családok Átmeneti Otthona kapott adományt a Rotary Club Miskolci Angyaloktól.
Kép
csaladok_atmeneti_otthona_20250527-ot_10.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Kedd délután a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) által fenntartott Családok Átmeneti Otthonába látogatott a Rotary Club Miskolci Angyalok csapata.

Mint azt soros klubelnöküktől, Balogh Beátától megtudtuk, még február 25-én tartottak egy, a Dobray Sarolta Üvegfal című könyvéből készült zenés szövegszínházat, amin Gryllus Dorka és Simon Kornél adott elő.

Kép
csaladok_atmeneti_otthona_20250527-ot_04.jpg

A rendezvényen összegyűlt adományt az átmeneti otthon konyhájának a csempézésére és az ajtók festésére ajánlották fel.

– Szerettük volna felhívni a figyelmet a párkapcsolati és családon belüli erőszak jelenségére, jelentőségére és megfékezésének fontosságára – mondta el a klubelnök.

Kép
csaladok_atmeneti_otthona_20250527-ot_01.jpg

Hozzátette: hálásak a közönségnek, akik adományukkal lehetővé tették, hogy adományuk révén ismét segíthettek a nehéz sorsú családoknak, gyermekeknek, akik gyakran bántalmazó közegből menekülnek a Családok Átmeneti Otthonába.

A MESZEGYI részéről Gúr Péter Attila igazgató vette át az adományt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.