Ugrás a tartalomra

Átadták a martinosok kosárlabdapályáját

Létrehozva
Birtokba vették a gyerekek a Martin János Technikum szabadtéri kosárlabdapályáját. A játékteret ünnepélyes keretek között adták át az iskola udvarán péntek délelőtt.
Kép
kosarlabda_palya_atado_afonyas_u_250606_ja-18.JPG
Fotó: Juhász Ákos

A sajátos nevelési igényű diákok képzésével foglalkozó intézményben vállalkozói adományból épült sportpálya, ami hosszú távon a gyerekek fejlesztési lehetőségeit is bővíti.

A Nő a Siker Alapítvány által működtetett iskola tanulói között vannak látás- és hallássérült, autista, mozgásszervi fogyatékossággal élő, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek, és súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral élő diákok is.

Kép
kosarlabda_palya_atado_afonyas_u_250606_ja-12-1.JPG (4.48 MB)

Oktatásunkban fontos szerep jut a mindennapos testnevelésnek. Az eddig korlátozott sportolási lehetőség bővül most. Görgényi Adrienn igazgató szerint a fogyatékossággal élő gyerekeknek különösen fontos a mozgás lehetősége, amelyet a szabadtéri kosárlabdapálya is segít majd.

Tavaly még homok borította a területet. A kosárlabdapálya alapkövét decemberben tették le, melyről lapunk is beszámolt. Megvalósításához több miskolci vállalkozó is csatlakozott, amelynek kapcsán Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a közösségi összefogás erejét méltatta.

Kép
kosarlabda_palya_atado_afonyas_u_250606_ja-14.JPG (4.35 MB)

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség tiszteletbeli elnöke a helyszínen örömét fejezte ki, hogy Miskolc újabb létesítménnyel gazdagodott. Az eseményen elhangzott, a szabadtéri kosárlabdapálya több, mint 30 millió forintból valósult meg.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.