Ugrás a tartalomra

Elárvult az egyik kengurukölyök az állatkertben

Létrehozva
A Miskolci Állatkert gondozója próbálja pótolni az anyai meleget az árva kengurubébi számára.
Kép
Zsebibaba kikandikál. Fotók: Osztie Tibor

Évről évre szépen gyarapodik a Miskolci Állatkert kenguruállománya. Idén négy nőstény Bennett-kengurunak lett kicsinye, de a legkisebb körülbelül egy hónapja tragikus körülmények között elveszítette az anyukáját.

- Tavasszal már beszámoltunk róla, hogy négy anyakengurunak is az erszényében kölyök nevelkedik. Az egyik anya azonban megbetegedett és a nagyon gyors lefolyású betegségben sajnos elpusztult – mondta stábunknak Veress Tamás, a Miskolci Állatkert gyűjteményi vezetője.

- Ráadásul az ő erszényében nevelkedő kölyök a legkisebb a négy kis kenguru közül. Még csak éppen, hogy elkezdett ismerkedni a külvilággal. Egyelőre mindennapi gondoskodásra és törődésre, sőt eredetileg anyatejre szorult volna. Az anyatejet tejpótló tápszerrel tudtuk kiváltani. Az erszényt pedig egy babahordozó kendővel, amiben a kölyök a napjait tölti – osztotta meg.

Kép
Még anya melegre van szüksége.

- Az egyik gondozónk a tragédia után magához vette az akkor másfél kilogrammos kölyköt. Mivel folyamatos felügyeletet igényel, ezért amikor munkatársunk dolgozik, akkor az állatkertben, délután pedig otthonában nevelkedik. Úgy látjuk, hogy az őt ért trauma ellenére jól fejlődik, már 2 és fél kilós és egyre élénkebb, aktívabb. Bízunk benne, hogy néhány hét múlva már önállóan fog táplálkozni. Amikor úgy látjuk, hogy magától eszik, iszik, visszakerülhet majd a társaihoz. Addig pedig igyekszünk minél nagyobb nyugalmat biztosítani neki – foglalta össze a gyűjteményi vezető.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.