A mai Miskolc egyik legforgalmasabb pontján, a Széchenyi és Kazinczy utcák sarkán magasodó grandiózus épületre tekintve ma már talán senkinek sem jut eszébe, hogy itt egykor a város egyik legnagyobb és legpatinásabb szállodája működött. Pedig a Széchenyi utca 33. alatti házban üzemelt valaha a Három Rózsa Szálló, amely később Grand Hotel néven írta be magát a város történetébe, erre pedig nemcsak rangos vendégei, hanem változatos múltja is bőven predesztinálja.
Az egykor még a diósgyőri koronauradalomhoz tartozó terület vendéglátó funkciója egészen 1702-ig nyúlik vissza, amikor egy „Kura” nevű kocsma működött itt. Nevét bérlőjéről, egy bizonyos Szikszai Kura Jánosról kaphatta, bár egyes elméletek szerint – némi Petőfis áthallással – a „Kurta” névből eredhet az elnevezése. A kocsma mintegy hat évtizeden keresztül üzemelhetett, míg végül 1767-ben a koronauradalom egy új, ötszobás, saját konyhával rendelkező vendégfogadót építtetett a helyére, amely a Három Rózsa elnevezést kapta.
Egy 1775-ös uradalmi összeírás részletesen felsorolja akkori felszereltséget: az épülethez tartozott istálló, egy 14 hordó bor befogadására alkalmas pince, mészárszék és fedett kocsiszín is. A XIX. századi lajstromok szerint azonban a fogadó nem teljesen a mai épület helyén állt, a telek négy magánházzal osztozott. Közös lónak túrós a háta – szokták mondani, így itt sem feltétlenül növelte a vendégek komfortérzetét a közös bejárat és udvar.
Neves vendégek
Holott a Három Rózsa már ekkor is neves vendégeket fogadott. Előbb Kossuth Lajos, zempléni útjáról Pest felé menet szállt meg itt, 1840. augusztus 16-án, sőt beszédet is intézett a miskolciakhoz, azonban azt – a közhiedelemmel ellentétben – nem a mai sarki épület teraszáról tette, hiszen az ekkor még nem volt a szálló része, hanem egy olajlámpásokkal megvilágított földkupacon állva szólt a helyiekhez.
Ennek során Miskolc város közönsége impozáns fáklyászenével tisztelte meg a nemzet kitűnő fiát, Kossuth Lajost, akihez Kun Miklós intézett nagyhatású beszédet, melyre a megszólított végeszakadatlan ünneplés közben válaszolt – számolt be az eseményről a helyi sajtó.
1851-ben, amikor Albrecht főherceg – az akkor kinevezett katonai és polgári kormányzó – a vendégfogadóban szállt meg, az uradalom Grand Hotelre keresztelte át az intézményt.
Az 1870-es évek jelentős változásokat hoztak a szálló életében: 1872-ben megszűnt a koronauradalom tulajdonjoga, így a szállót elárverezték, amelyet 48 000 forintért két miskolci vásárolt meg: Csáthy Szabó Gyula földbirtokos és Pilta Miklós görög származású kereskedő. Céljuk az volt, hogy a sarki telket is megszerezve egy új, minden igényt kielégítő, impozáns szállodát hozzanak létre.
A reprezentatív, patinás külsővel, valamint modern belső térrel megépült szálloda 1878 januárjára készült el, alig hét hónappal a város történetének legnagyobb természeti katasztrófája, a ma már csak nagy árvízként emlegetett tragédia előtt.
Így végül a szálló az árvíz viszontagságait kiheverve novemberben nyitotta meg kapuit, Stőgermayer Nagy Szállodája néven. A korabeli sajtó így írt róla: „Stögermayer nagy szállodájában immár az egész berendezés, nem csak a 40 vendégszobát, hanem az újonnan épült tágas, 50 lóra való istállót illetőleg is, befejezve lévén, t. cz. utazók minden igényéről gondoskodva van.”
1881-ben Ferenc József miskolci látogatása során egy hétig a szálló vendége volt, majd 1888-ban Rudolf trónörökös, valamint walesi hercegként is ismert későbbi brit uralkodó, Edward is itt szállt meg. Ahogy a szálló közismert vendégei, úgy annak elnevezései is gyarapodtak, így a század utolsó éveiben Dresdner és Seper Szállóként is ismerték a létesítményt.
1898-ban az a Böczögő József vette át az üzlet vezetését, aki később a Korona Szálló sikeres felvirágoztatásáról lett ismert. Ahogy Böczögő hozta el a Grand Hotel fénykorát, tulajdonképpen hozzá köthető a szálló hanyatlása is. Böczögő átvette a nagy rivális Korona Szálló vezetését, így a Három Rózsa fokozatosan elveszítette vezető szerepét, másodhegedűsként létezve a Korona mellett.
Hanyatlás, funkcióváltás
1910-ben a szálloda Kepes Béla vendéglős tulajdonába került, amely ekkortájt már 52 vendégszobával működött. Kepest azonban hitelezési csalásért letartóztatták, ami már sejtetett valamit a szálló keserű végjátékából. A veszteséges üzemeltetést a sűrű tulajdonosváltások sem oldották meg, így a Grand Hotel 1934-ben végleg bezárt.
Az épület azonban nem sokáig maradt üresen: az emeleti szobákból bérlakásokat, a földszinten üzlethelyiségeket alakítottak ki, a város akkori legmodernebb bérházává téve a patinás épületet. A Felsőmagyarország című helyi lap az épület átadásáról szóló beszámolójában így emlékezett meg a város egykori legpatinásabb szállodájáról:
„Fényes fogadások, nagyszerű bankettek, híres bálok és hangversenyek színtere volt a Három Rózsa vendégfogadó, amelyet szállodai minőségében halálra ítélt a gazdasági válság, s pár év múlva senki sem emlékezik rá, milyen fényes, káprázatos múltja volt a sarokbérház elődjének…”
Bár azt idézet cikkrészlet születése óta jó pár évtized eltelt, az emlékek megkoptak, de az épület homlokzatán ma is több helyen megtaláljuk a három rózsa-ábrázolást. Most is büszkén magasodik az alatta közlekedő sokaság fölé, mintha azt üzenné: a múltat nem lehet végképp eltörölni.
