Ugrás a tartalomra

Beszélgetni akartak, aztán inkább kirabolták a férfit

Létrehozva
Rablással gyanúsítanak a miskolci rendőrök két nőt és két férfit, akik erőszakkal elvették egy férfi mobiltelefonját.
Kép
tiszai_palyaudvar_csoportos_rablas_250610.jpg
Fotó: Facebook/BAZ VRFMK

Csoportos rablás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság két nővel és két férfival szemben – írja facebook-oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Amint fogalmaznak, a gyanúsítottak június 8-án a Tiszai pályaudvar közelében beszélgetni kezdtek egy őket leszólító férfival.

„Később, egy közeli romos házba mentek, ahol a későbbi sértettől pénzt követeltek, illetve átkutatták táskáját, ruháját. A támadók végül egy mobiltelefont vettek el erőszakkal a sértettől. A bejelentést követően a rendőrök pár óra alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították az elkövetőket – áll a közleményben.

A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.