Ugrás a tartalomra

Hamarosan újra élettel telik meg a Rockwell és az egyetemi menza

Létrehozva
Az épületről a napokban közzétett fotók szerint már a belső terek is a készhez közeli állapotban vannak, a következő hónapban már a szükséges engedélyek beszerzésén dolgozik majd a campus.
Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_01.jpg
Fotók: Miskolci Egyetem

Augusztusra lehet kész a Miskolci Egyetem éttermi épületének – vagy, ahogy a legtöbben ismerik, a Rockwellnek és a menzának – a felújítása. Minderről Facebook oldalán számolt be a közelmúltban a felsőoktatási intézmény.

A komplexumban az egyetemi menza mellett irodák, szórakozóhely, konferenciaterem, közösségi tér és terasz szolgálja majd az ide látogatók kényelmét – írják.

A felújítást a minap.hu az elmúlt hónapokban folyamatosan követte. Ahogyan arról beszámoltunk, a kultikus RockWell és a menza épületét tavaly ősszel kezdték el felújítani. A közel hatvanéves, 1966-ban átadott, több mint ötezerötszáz négyzetméteres épület a szerkezeti megerősítéseket követően új külsőt és új épületgépészeti technológiát kap.

Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_02.jpg

– A finisben vagyunk. Fel van szerelvényezve a ház, sok helyiségben már takarítanak. Lényegében az utolsó simítások vannak hátra, emellett a kültéri munkák is a végükhöz közelednek – mondta Boda Péter, az Üzemeltetési, Sport és Kollégium Igazgatóság igazgatója az uni-miskolc.hu beszámolója szerint.

A portálnak hozzátette, céljuk az, hogy július elején el tudják kezdeni a használatbavételi engedély folyamatát, készen legyenek a megfelelő ellenőrzések annak érdekében, hogy augusztus elejétől már rendezvények színesítsék a campus életét.

Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_05.jpg

– A koncepció az volt, hogy a Miskolci Egyetem központjában legyen egy rendezvényközpont, amely modern körülmények között szolgálja ki a hallgatókat, a turizmust, a tudományos konferenciákat – tette hozzá az igazgató.

Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_03.jpg

A teljes létesítményben új épületgépészeti technológiát alakítanak ki, az épület tetejére napelemes rendszer kerül. A víz, szennyvíz, csapadékvíz, oltóvíz ellátás is új rendszert kapott. A szellőzést hővisszanyerős légkezelőgépekkel oldották meg. A világításhoz LED-es lámpatesteket helyeztek el, a hőközpontba új gázkazánok kerültek.

Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_06.jpg

Az étterem 600-800 fő befogadására is alkalmas, valamint különlegessége, hogy kialakítottak egy teraszt az épület előtt, ami több funkciót is ellát majd a mindennapokban: akár VIP-lelátóként is működhet majd, rálátással a nagyszínpadra.

Arról szintén írtunk, hogy az épület előtt teret leburkolták, itt rendezvényteret hoznak létre, pihenőkkel, kültéri mosdókkal és egy állandó színpaddal is.

Kép
miskolci_egyetem_menza_250611_me_04.jpg

Az épület továbbra is helyet ad a szórakozásra: háromtermes felosztással, nagyobb tánctérrel, új arculattal. Mint az igazgató kifejtette: bíznak abban, hogy az úgynevezett „könnycsepptéren” egy kültéri szórakozóhelyet is ki tudnak alakítani – hangsúlyozta Boda Péter.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.