Ugrás a tartalomra

Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot

Létrehozva
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.
Kép
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása

A Mercedes–Benz Miskolc 26 új autóval segíti a Nyitott Ajtó Baptista Központ munkáját. A járműveket jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosították a szervezetnek. Ezen túl a szervizelésben is segítséget nyújtanak – jelentették be a felek szerda délelőtt Miskolcon.

– A megállapodásunkban az is benne van, hogy a gépjárművek szervizelését a jövőben teljes mértékben önköltségen vállaljuk. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen anyagáron fogjuk szervizelni számukra a gépjárműveket. Az alkatrészekre is a lehető legnagyobb kedvezményeket fogjuk biztosítani - ezzel is segítve az ő munkájukat, hogy a lehető legköltséghatékonyabban tudjanak működni a jövőben – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a Mercedes-Benz Miskolc marketing vezetője, Varga Gábor.

Mint arra a sajtóeseményen emlékeztettek: a szervezet működteti az Arany Kanál Szociális Étkeztető Szolgálatot. Eddig közel 3 ezer embernek szállítottak menüt naponta. Nem csak Miskolcra, Edelény és Tiszaújváros környékére is szállítanak ebédet. Most kapacitásukat megduplázzák, ezért szükséges az autós flotta fejlesztése. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

– Abban a reménységben is indítottuk el a flottának a beszerzését, hogy bővülünk. Egy lehetőséget kaptunk állami szinten is. Idősek keretében már eddig is napi szinten 2500-2700 embert látunk el étkeztetés kapcsán egy napi menüvel. Ennek a kihordásában fog jelentős segítséget nyújtani ez a flotta – fejtette ki stábunknak Bódis Sámuel, a Nyitott Ajtó Baptista Központ ügyvezető-főigazgatója.

Hozzátette: hamarosan megduplázzák a kapacitásukat, így csaknem 6 ezer idős és rászoruló embernek fognak menüt szállítani, ezért is volt szükség autós flottájuk bővítésére.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.