Ugrás a tartalomra

A legügyesebb tanulókat díjazták a Gyarmatiban

Létrehozva
A jó tanuló, jó sportoló diákokat tüntették ki a sport általános iskolában csütörtökön.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A tanév legjobb tanulóit és sportolóit díjazták a Gyarmati kiválóságainak napján csütörtök délután ünnepélyes keretek között a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola aulájában.

Az okleveleket és az iskola logójával ellátott törülközőket Illyés Miklós judo olimpiai bajnok, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője és Hollósy András, Miskolc alpolgármestere nyújtotta át a kisdiákoknak. A jelenlévőket Kegyes Jenő igazgató köszöntötte. Tanáraik mellett a növendékek szülei - akiket szintén vártak a díjátadóra - köztük két kollégánk is nagyon büszke gyermekére. 

„Tízéves hagyományunk, hogy a Gyarmati kiválóságai napján minden tanév végén díjazzuk azokat a növendékeinket az összes évfolyamból, akik kitűnő tanulók lettek. Továbbá azokat, akik a Diákolimpián az országos döntőben 1-6. helyezést értek el. Az utánpótlás országos bajnokságban pedig az országos döntőn 1-8. helyezésig jutottak a legkülönfélébb sportágakban. Ez idén összesen 135 díjazottat jelentett” – mondta Kegyes Jenő, a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola igazgatója. 

„A kitüntetéseket minden évben egy olimpikon adja át, idén Illyés Miklós fogadta el a meghívásunkat” – emelte ki. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.