Ugrás a tartalomra

Szombaton a Barlangfürdő Kagyló strandja is megnyitja kapuit

Létrehozva
Június 21-étől a Miskolctapolcai Barlangfürdő teljes kültéri része, benne az ikonikus „kagylóval”, várja a fürdőzni vágyókat, összesen hat medencével és a szaunaházzal, gyönyörű környezetben.
Kép
Barlangfürdő nyitás
Szombattól beindul a nagyüzem a Miskolci Fürdők Kft. strandjain. Fotók: Osztie Tibor

A Miskolci Fürdők Kft. befejezte a szükséges karbantartást, így a nyári szünet kezdetére mindhárom miskolci fürdő – a Barlangfürdő, a Selyemréti Strand és az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő – nyitott kapukkal várja az élményekre vágyó fürdőzőket.

A tapolcai strandon is sikerült elhárítani a csőtörés okozta műszaki hibákat, ezért szombattól a családi medence újra használható. A Selyemréten szintén szombaton nyit a gyermek- és tanmedence, míg az Ellipsumban a korábban lezárt családi medence ismét használható lesz.

Kép
Selyemréti strand
Fotó: Mocsári László

A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Martini Emil örömmel számolt be arról, hogy június 21-én 9 órától kinyit a Barlangfürdő kinti része, a „Kagyló strand”, hat kültéri medencével, illetve a szaunaházzal, és este nyolc óráig várják a vendégeket.

– Nagyon örömteli hír, hogy a Miskolctapolcai Strandfürdőben elkészültek a javítással, ezért a fürdőzők mostantól használhatják a várva várt családi medencénket is. A Selyemréti Strandfürdőbe látogatóknak pedig azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a gyermekmedence is működni fog a hétvégétől. Elmondható tehát az, hogy a Barlangfürdő belső, a tűz által érintett részétől eltekintve, a Miskolci Fürdők Kft. által üzemeltetett összes medence működni fog a nyári szezon folyamán – ismertette az igazgató.

Preview Image
Nézz még több fotót a galériánkban. Kattints a képre!

Megtudtuk tőle azt is, hogy az illetékes szakemberek szerdán, a reggeli órákban még vízmintát is vettek, amelynek laborvizsgálata péntekre lett kész, és megállapították, hogy a Barlangfürdő külső medencéinek vízminősége tökéletes, és a szaunaházban is mindent rendben találtak, így tehát semmi akadálya annak, hogy elindulhasson a fürdőzés a Barlangfürdő külső részén, vagyis a „Kagyló strandon”.

Martini Emil közölte, egyszerre ötszáz fő tartózkodhat a „Kagyló strandon”, a belépőket alapesetben négy órás időintervallumra lehet váltani, így a napi látogatószám elérheti akár az ezer, ezerkétszáz embert is. Természetesen van lehetőség arra, hogy tovább bent maradjanak a fürdőző vendégek, senkit nem fognak kiküldeni, ők majd távozáskor fizetik ki a különbözetet.

Kép
Barlangfürdő nyitás

A miskolci strandok tehát várják a látogatókat, naponta 9 és 20 óra között. Hétvégente még tematikus szaunaszeánszok is elérhetők lesznek, külön belépőjeggyel.

A társaság köszönetet mond vendégeinek a türelemért, és felhívja a figyelmet arra, hogy miskolci lakosok számára jelentős kedvezmény jár mindhárom fürdőben a lakcímkártya bemutatásával.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.