Ugrás a tartalomra

Zöld, intelligens és élhetőbb Miskolcért pályáznak

Létrehozva
Az európai uniós források hatékony megszerzése érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.
Kép
alairas_varoshaza-fejlesztesosztonzo_250620ml-3.JPG
Petri Bernadett miniszteri biztos és Tóth-Szántai József polgármester megállapodása. Fotó: Mocsári László

Miskolc önkormányzata és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. stratégiai együttműködési megállapodást kötött pénteken annak érdekében, hogy a város sikeresen élhessen a közvetlen európai uniós források adta lehetőségekkel. A megállapodás részleteiről a polgármesteri hivatal Bükk termében számoltak be a sajtó képviselőinek. 

„Amikor elindítottuk a Bükk Városa Programot tavaly októberben, azt fogalmaztuk meg, hogy Miskolcot természeti környezetére, ipari örökségére és tudásbázisára építve egy zöld, intelligens és élhető várossá formáljuk át” – foglalta össze Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. 

A zöld és élhetőbb városért

Kiemelte, hogy ebben a folyamatban kulcsszerepet játszanak azok a partnerségek, amelyek szakmai tudással és nemzetközi tapasztalattal képesek támogatni Miskolcot, mint amilyen a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda is. Ugyanis a Bükk Városa Program egyes programelemei – városi közlekedés, zöldítés, intelligens városüzemeltetés, gazdasági szerkezetváltás – közvetlen európai szintű forrásokat is igényelnek. 

Kép
aláírták az együttműködést

Elmondta, hogy a június 19-ei közgyűlésen tett javaslat alapján megalapították a Miskolci Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-t. Ennek az a feladata, hogy minél több európai uniós forrásra tegyen szert a város érdekében. 

Hidrogénbuszok járnának

– Az együttműködési megállapodás előnye, hogy európai uniós forrásokkal támogatná Miskolcot abban a törekvésében, hogy zöld, megújuló és élhetőbb várossá alakuljon át. A projektünk egyik fontos eleme a hidrogénvölgy, az energetika, valamint lényeges számunkra, hogy zöld belvárost teremtsünk Miskolcon. Emellett szeretnénk a szociális szférában is pályázni és a városi élet könnyítésére fókuszálni – nyilatkozta stábunknak Radomszki Levente a polgármesteri kabinet vezetője. 

A hidrogénvölgy kapcsán megosztotta, hogy az elképzelés egyik célja az, hogy megújuló energiával működő hidrogénbuszokkal és hozzájuk tartozó töltőállomásokkal lássák el Miskolc utazóközönségét. Ehhez a BorsodChemben és Bükkábrányban gyártott hidrogént használnák fel.

Segítik a pályázat sikerét

„Irodánk feladata, hogy minél több hazai szereplőt segítsünk hozzá a forrásszerzéshez. A magyar kormány 2021-ben elköteleződött emellett, és gyakorlati segítséget is nyújt a szereplők számára. Ehhez tartozik a kormányzati koordinációs feladatköröm, amelynek keretében igyekszem összehangolni az önkormányzatok szükségleteit a kormányzati lehetőségekkel. Az irodában pedig abban segítjük a hozzánk fordulókat, hogy hogyan lehet hozzájutni az európai forrásokhoz” – ismertette a sajtótájékoztatón Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetője, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa. 

Kép
Bükk teremben volt a megállapodás
A felújított Bükk teremben, az ovális terem utódjában kötötték meg a megállapodást

Hangsúlyozta, hogy bár a közvetlen európai uniós források nagy összegű támogatást tudnak nyújtani – a jelenlegi 7 éves pénzügyi keretben csaknem 400 milliárd eurót –, mégis nehéz, kockázatos terepről van szó. Ennek az az oka, hogy minden projekt egyszerre versenyez az Európia Unió színterén. 

Miskolc jó esélyekkel indul

„Európai szintű versenyképességet kell kialakítania a projekteknek, de már maga a pályázati folyamat is járulékos haszonnal jár. Hiszen a város és a hozzá kapcsolódó cégek belekerülnek egy olyan európai vérkeringésbe, ahol további üzleti kapcsolatokra tehetnek szert” – hívta fel a figyelmet az ügyvezető, hozzátéve, hogy a következő egy, másfél évben már eredményeket szeretnének felmutatni. 

„Miskolcot jó adottságúvá teszi, hogy bekerült a 100 klímasemleges város közé. Továbbá már rendelkezésre áll egy projektterv, ami a hidrogén köré összpontosul. Erre az Európai Unió 80 millió eurót dedikálna. Előny az is, hogy a Miskolci Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. végzi majd a menedzsmentet. A projekt készültségétől függően az őszi, vagy a kora tavaszi körben már benyújtható a pályázat” – sorolta. 

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.