Általában mérsékelt vagy gyenge lesz a légmozgás, azonban az ország keleti felén nagyobb területen megélénkülhet a nyugati szél. A csúcshőmérséklet általában 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu.
Kevesebb szél, nagyobb meleg - ezt hozza a vasárnap
Létrehozva
Legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen.
Ez is érdekelhet
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.
Új könyvvel jelentkezett a miskolci író
Egy misztikus thrillert tett most júniusban az olvasók elé Bihari Péter, Elhagyatva címmel. A megjelenést az Ünnepi Könyvhétre időzítette Budapesten, ugyanis a miskolci író ma már a fővárosban él.