Ugrás a tartalomra

Két személygépkocsi ütközött a Centrumnál

Létrehozva
Egy sávon torlódik a forgalom a Centrum és a BOKIK Székház közötti kereszteződésnél.
Kép
baleset a Centrumnál
Fotó: Kujan István

Hétfő délután két személyautó ütközött össze az orránál Miskolcon a Szentpáli utca és a Nagy Imre utca kereszteződésénél. Kollégánk értesítette az esetről szerkesztőségünket, aki éppen a helyszínen volt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, jelenleg egy sávon torlódik a forgalom. 

Zupkó Jázmin rendőr őrmester a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta portálunkat, hogy a baleset, amiatt következett be, mert nem adták meg az elsőbbséget. Személyi sérülés nem történt, a felek anyagi kárt szenvedtek. 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.