Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, mettől meddig nem lesz melegvíz az Avason és a belvárosban

Létrehozva
Kedden kezdi évi nagy karbantartását a MIHŐ. A munka miatt a nagyobb lakótelepeken néhány napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás.
Kép

A szokásos évi nagy leállás miatt június 24-én (kedd) 0:00 órától várhatóan június 27-én (péntek) 24:00 óráig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason és a belvárosban – írja hétfői közleményében a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ).

Hozzáteszik, a kisebb kazánházak közül a Bulgárföldön kell számítani pár napos melegvíz-szolgáltatási szünetre, melyről külön tájékoztatja majd az érintett lakókat a MIHŐ Kft.

A MIHŐ arra kéri a fogyasztókat, hogy a szolgáltatási szünet ideje alatt a melegvíz csapot ne használják, mert a csapokból ilyenkor csak hidegvíz folyik, a melegvíz-mérőóra viszont az elfogyasztott mennyiséget is ugyanúgy méri, ez pedig felesleges költséget okoz.

Ma már csak alig szűk négy napos szünetről van szó, azonban a miskolciak többsége valószínűleg jól emlékszik a kilencvenes, amikor előbb több mint két hétre, majd a kétezres évekre, amikor még mindig bő egy hétre kellett nélkülözni a vezetékes meleg vizet. Jelen sorok írója például jól emlékszik arra, hogy édesanyja előbb fazékban melegítette az esti fürdésekhez a vizet, majd később felfedezte, hogy a régi Hajdú mosógépben is megteheti ezt, a forralt vizet pedig hideg vízzel állította be a megfelelő hőfokra.

Az általunk megkérdezett olvasók válaszaiból kiderült, a legtöbben ma is így járnak el, mármint elsősorban a fazekas megoldást használják. „Ez a néhány nap igazán kibírható, nem olyan vészes, mint régen, amikor több héten át kellett magunknak és a gyerekeknek is a tűzhelyen melegíteni a vizet” – mondta el István (kérte, csak a vezetéknevét használjuk), aki annyit még elárult, a belváros egyik panellakótelepén él.

Hasonlóan vélekedett a Középszeren élő Dunka Ida is. „Úgy húzzuk ki ezt a pár napot, hogy a gázon melegítjük a vizet. Általában keddtől péntek éjfélig szünetel a melegvíz szolgáltatás, de az a tapasztalatom, hogy pénteken este már minden évben folyik a csapból a melegvíz” – tette hozzá.

Szabó-Horváth Kitti érdeklődésünkre azt mondta, nekik sem okoz nehézséget, maximum kis kellemetlenséget a szolgáltatás szünet, de már megszokták, két lánya ráadásul „buliként éli meg” a hétköznapi rutin felborulását.

„Ezen a néhány napon én is a tűzhelyen forralom a vizet, amit vagy a kádban húzunk fel hideggel, vagy egyszerűen lavórba öntöm, és csak cicamosdás van. A gyerekek amúgy nagyon élik, annyi a titok, hogy ilyenkor nem hagyom, hogy bepanírozzák magukat a homokozóban – mondta nevetve az édesanya.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.