Ugrás a tartalomra

Szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban

Létrehozva
Július 1-jén kedden és 2-án szerdán nem lesz ügyfélfogadás a központi és a kihelyezett ügyfélszolgálatokon.
Kép
polgármesteri hivatal ügyfélszolgálata. Fotó: Juhász Ákos

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya közleményben juttatta el szerkesztőségünknek, hogy központi ügyfélszolgálatán a Miskolc, Városház tér 8. szám alatt, valamint a kihelyezett ügyfélszolgálatain az alábbi időpontokban nem lesz ügyfélfogadás:

  • Július 1-jén kedden, a Közszolgálati Tisztviselők Napján, mely munkaszüneti nap.
  • Július 2-án szerdán, technikai okok miatt.

Ez is érdekelhet

Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Új könyvvel jelentkezett a miskolci író
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy misztikus thrillert tett most júniusban az olvasók elé Bihari Péter, Elhagyatva címmel. A megjelenést az Ünnepi Könyvhétre időzítette Budapesten, ugyanis a miskolci író ma már a fővárosban él.