Ugrás a tartalomra

Éremeső után már újabb világjátékra készül Baranyi Judit

Létrehozva
A senior úszó májusban Taipeiben versenyzett nagy sikerrel, menetelése azonban nem áll meg: már a szingapúri világjátékokra készül.
Kép
baranyi_judit_250624_minap_04.jpg


Négy arany és egy ezüstéremmel tért haza a májusban Taipeiben megrendezett World Masters Gamesről Baranyi Judit senior úszó, aki 1988 óta a Törökbálinti Úszó Egyesület (Magyarország első úszó egyesülete) tagja, de Miskolcon készül fel, szponzora a Mento Kft. Az úszó lapunknak elmondta, a rangos megmérettetés után már a Szingapúrban megrendezendő World Masters Championshipre készül.

– Nagyon örülök a szép eredményeknek, de számomra az érmeknél talán még többet jelentenek az elért időeredmények, hiszen a taipei verseny is része – bár tagadhatatlanul fontos része – volt a felkészülésnek – mondta.

Kép
baranyi_judit_250624_minap_01.jpg



Hozzátette, napi szinten két és fél órát készül jelenleg a szingapúri világversenyre, ebből egy óra a szárazföldi edzés, másfél órán át úszik. „Most már a felkészülés az utolsó szakaszába léptünk, amikor leginkább a gyorsaságra és az állóképességre edzünk” – tette hozzá Baranyi Judit, aki elmondta még: az augusztusi verseny után várhatóan decemberben elindul a rövidpályás Európa-bajnokságon, ezt követően pedig a jövő évi párizsi úszó Európa-bajnokságon, majd 2027-ben a Budapesten megrendezendő világbajnokságon is részt szeretne venni.

Baranyi Judit végül köszönetet mondott a Mento Kft-nek a támogatásért, hiszen mint mondta, a master sport önköltséges, és mecénás nélkül nagy nehézséget jelentene neki részt venni ezeken a megmérettetéseken.

Hercsik István, a cég ügyvezetője lapunknak elmondta, lokálpatrióta emberként hosszú évtizedek óta fontos számára, hogy a környezetvédelem mellett a társadalmi környezetet, a kultúra és a sport területé is támogassa.

Kép
baranyi_judit_250624_minap_02.jpg



– A Mento Kft. elkötelezett a sport és a magyar tehetségek támogatásában, így nem volt kérdés, hogy cégünk Judit mögé áll, és segíti őt világbajnokságon való szereplésében. Fontosnak tartjuk, hogy olyan sportolókat és sportegyesületeket támogassunk, akik a lenyűgöző sportteljesítményen túl példamutató emberi értékeket képviselnek. Judit nem csupán az úszásban elért eredményei nyomán követendő példa egészen a gyerekektől a szépkorúakig, hanem hozzáállása, kitartása, szorgalma, alázatossága és szerénysége miatt is egy kitűnő inspiráció a jövő nemzedékének – fogalmazott Hercsik István. 
 

Ez is érdekelhet

Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Új könyvvel jelentkezett a miskolci író
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy misztikus thrillert tett most júniusban az olvasók elé Bihari Péter, Elhagyatva címmel. A megjelenést az Ünnepi Könyvhétre időzítette Budapesten, ugyanis a miskolci író ma már a fővárosban él.