Ugrás a tartalomra

Kamera pásztáz az Andrássy úton

Létrehozva
Térfigyelő kamerát helyeztek ki az Andrássy út 12. szám alatti társasházra szerda délelőtt.
Kép
kamera_avar_utca_250625ml-3.JPG (348.15 KB)
Fotók: Mocsári László

Térfigyelő kamera kihelyezését kezdeményezte körzetében Deák-Bárdos Mihály. Az Andrássy út 12. szám alatti panelház sarkára szerda délelőtt felszerelt berendezésről már egy évvel ezelőtt szó volt – amikor a körzet azóta újonnan megválasztott képviselője kampányában annak szükségességéről egyeztetett a helyiekkel.

Kép
kamera_avar_utca_250625ml-0.JPG

Az ottaniak egészen pontosan azt kérték, hogy az Andrássy út belső udvarára kerüljön ki egy térfigyelő kamera.  A várospolitikus szerint azért volt szükség az eszközre, mert a környéken élők szubjektív biztonságérzete romlott.

Kép
feltöltött fájl át lett nevezve erre: kamera_avar_utca_250625ml-4.JPG

Ezt erősítette meg a helyszínen az érintett társasházak közös képviselője is. Nagy Viktóriától megtudtuk: az elmúlt időszakban több olyan garázdaságjellegű cselekmény történt a lakóövezetben, ami mindenképp indokolta az intézkedést.

Kép
kamera_avar_utca_250625ml-1.JPG (491.85 KB)

A szélesen támogatott döntést követően a MIÖR szakvéleményét alapul véve született meg az elhatározás a kamera pontos helyéről – ismertette stábunkkal Deák-Bárdos Mihály, hozzátéve, hogy a majd’ kétmillió forintos eszközt önkormányzati képviselői alapjából finanszírozta.

Kép
kamera_avar_utca_250625ml-6.JPG

Az önkormányzati képviselő hozzátette: a helyiek kérésére további térfigyelő kamerák kihelyezéseit tervezik a jövőben.

Ez is érdekelhet

A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Új könyvvel jelentkezett a miskolci író
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy misztikus thrillert tett most júniusban az olvasók elé Bihari Péter, Elhagyatva címmel. A megjelenést az Ünnepi Könyvhétre időzítette Budapesten, ugyanis a miskolci író ma már a fővárosban él.
Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat
Miskolc
Pénteken hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk a térségben, de helyenként futó zápor, zivatar időnként kialakulhat.