Ugrás a tartalomra

A nyomok nem felejtenek, elkapták a rablót

Létrehozva
Rablás bűntett miatt nyomozott a Miskolci Rendőrkapitányság egy 42 éves helyi férfival szemben.
Kép
rablás_idős_ember
Fotó: Freestock (illusztráció)

Az elkövető 2024. június 1-jén 9 óra körül Miskolcon, a Király utcában – minden előzmény nélkül – nagy erővel meglökött egy arra sétáló, idős férfit hátulról, aki emiatt elesett. A rabló ezek után kivette a pénztárcát, illetve abból pár ezer forintot a földre zuhant áldozat szatyrából. A férfi aztán eldobta a tárcát, majd elrohant.

A rendőrök a helyszínen rögzített nyomtöredékek és kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt október 17-én, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az eljárást, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.