Ugrás a tartalomra

Orvosokat és védőnőket díjaztak a Városházán

Létrehozva
Egyszerre ünnepelték a Védőnők Napját és a Semmelweis napot a miskolci városháza dísztermében pénteken, ahol elismeréseket adtak át az év legkiemelkedőbb egészségügyi dolgozóinak.
Kép
Védőnők napja és Semmelweiss nap a városházán
Orvosokat és védőnőket díjaztak a városházán. Fotó: Juhász Ákos

A Miskolc önkormányzata és a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet által szervezett Védőnők Napja és a Semmelweis Nap alkalmából köszöntötték a szakmában dolgozókat. A két jeles ünnep jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy Miskolc önkormányzata köszöntse és elismerje azokat, akik mások egészségének megőrzésére és a gyógyításra tették fel az életüket. Az elismeréseket olyan orvosok és védőnők kapják, akik az adott évben a legjobb teljesítményt nyújtották vagy valamilyen jubileumot ünnepelnek a pályájukon. 

A díjazottakat Hollósy András alpolgármester köszöntötte, aki rámutatott, a mai nap egy olyan köszönetnyilvánítás, amely azoknak szól, akik nap, mint nap vigyáznak ránk, gyógyítanak bennünket, és odafigyeléssel, türelemmel, emberséggel segítenek életünk legjelentősebb fordulópontjain.

Kép
Védőnők napja és Semmelweiss nap a városházán

- Önök között van, aki már 10, 15, vagy akár 40 éve szolgál becsülettel és odaadással. Ez nem csak a szakmai kitartás példája, hanem rámutat arra az emberi többletre is, ami önökben tetten érhető. Az évtizedeken át tartó hivatástudat, a csendes, következetes munka az, ami közösségünket erősebbé, biztonságosabbá és élhetőbbé teszi. A védőnői és orvosi hivatás nem csupán munka, hanem elköteleződés, szolgálat és törődés. Önök ott vannak az élet legmeghatározóbb pillanataiban, a születés csodájától, a gyógyulás örömén át életünk utolsó pillanatáig. Azzal az emberséggel, ami még a legnehezebb helyzeteket is elviselhetőbbé teszi. Azt hiszem, talán ez lehet a kulcs, mert legyen szó a vidék egy kis falujáról vagy városunk egy területéről, a munka, az önök által végzett feladat, felbecsülhetetlen értéke közösségeinknek – méltatta az egészségügyi szakembereket az alpolgármester.

Preview Image
Nézze meg galériánkat is! Kattintson a fotóra!

Hangsúlyozta, a mai elismeréseket mindannyiunk nevében adják át. A családok, az idősek, a gyermekek, a betegek nevében, mindenkiében, aki megtapasztalhatta az orvosok és védőnők munkájának erejét és eredményét. Annak tudatában, hogy ennél sokkal többet érdemelnek, fogadják ezt az egyszerű szót, az egész város nevében: köszönjük – mondta Hollósy András.

- Önök esküt tettek az élet védelmére, mi pedig azt ígérjük, sosem feledkezünk meg az önök áldozatáról. Így kívánok önöknek a Jóisten áldásával és segítségével jó egészséget, és sok erőt ahhoz a példaértékű munkához, amit Miskolc érdekében végeznek – fogalmazott az alpolgármester, aki ezt követően dr. Miskolczi Róberttel együtt átadta az elismerő okleveleket. 

Kitüntetést kapott: 

Dr. Elek Edit – házi gyermekorvos
Dr. Ujaczki Máris – háziorvos
Dr. Zádor Adrienn- fogorvos
Dr. Némethy Ágnes – iskolaorvos
Zomborné Bokros Mariann- iskolavédőnő

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.