Ugrás a tartalomra

Kulturális kavalkád és népünnepély – lezárult a XIV. „Dunán innen - Tiszán túl” népművészeti verseny

Létrehozva
A megmérettetés döntőjének a hagyományoknak megfelelően Miskolc adott otthont.
Preview Image
XIV. Dunán innen, Tiszán túl, Kárpát-medencei, ifjúsági, népművészeti tehetségkutató verseny – Horváth Csongor képgalériája

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg ebben az esztendőben a „Dunán innen – Tiszán túl” ifjúsági népművészeti versenyt. A programsorozat döntőjét idén is Miskolcon, a Művészetek Házában tartották szombaton.  A megnyitón először Hollósy András, Miskolc alpolgármestere köszöntötte az eseményen megjelenteket. A városvezető méltatta a kezdeményezést, és a fiatalokat, akik a megmérettetés döntőjébe jutottak. 

 

– A népművészetet, ami nem csak forma, vagy dallam, nem csak tánc, vagy viselet, hanem egy elevenen élő örökség. Egy olyan élő hagyaték, amely mélyen gyökerezik múltunkban, és amely nélkül mi magunk sem lennénk azok, akik vagyunk. A népművészet bármely ágának művelője, legyen az énekes, táncos, kézműves, vagy mesemondó, egy nagy közös kincs őrzője. Minden fiatal tehetség, aki most itt fellép, nemcsak saját tudását, hanem nemzeti identitásunk egy szeletét is továbbviszi, erősíti, és táplálja – hangoztatta. 


 

Kép
XIV. Dunán innen, Tiszán túl, Kárpát-medencei, ifjúsági, népművészeti tehetségkutató verseny
Fotók: Horváth Csongor

A kulturális kormányzat részéről a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár szólt. Novák Irén kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy minden magyar ember meg tudja élni a kultúráját anyanyelven. „Ezért támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely ezt a célt szolgálja. Ezért indítottuk útjára a Csoóri Sándor programot 2017-ben, melyben egyébként idén július 7-éig lehet pályázni arra két és fél milliárdos keretösszegű támogatásra, melynek köszönhetően eszközökre, infrastruktúrára, ruhára, cipőre, táncházakra tudnak pályázni az anyaországból az elcsatolt nemzetrészekből is” – jelentette ki. 


Rápóti-Fekete Mónika, a programot szervező Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület elnöke a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Má-nak elmondta, a program hosszú múltra tekint vissza. A verseny középpontjában minden évben a népi műfajok állnak, ahol négy kategóriában - népmese, népzene, népdal és néptánc – mérettették meg magukat a gyermekek és fiatalok. 

Kép
XIV. Dunán innen, Tiszán túl, Kárpát-medencei, ifjúsági, népművészeti tehetségkutató verseny


– Alulról építkező kezdeményezésként indultunk tizenhat (a versenyt a covid járvány alatt nem rendezték meg, ezért csak a 14. az idei – a szerző) évvel ezelőtt itt Miskolcon, a Lévay József Református Gimnáziumban. Az elmúlt években egy olyan, az egész Kárpát-medencét átívelő programmá fejlődött ez a rendezvény, ami idén már 3200 gyermeket mozgatott meg. Itt Miskolcon, a döntőben 341 gyermek vett részt és 63 produkciót láthatott a közönség, köztük néptánc produkciókat, népmeséket és népdalokat – részletezte az egyesületi elnök. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.
Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.