Ugrás a tartalomra

Egy generációhoz hozta közelebb a természetet az Erdőjáró Napközi

Létrehozva
Idén tartja húszéves jubileumát az Északerdő Zrt. Erdészeti Erdei Iskolája.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Egy teljes generáció nőtt fel már az Északerdő Zrt. Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolájában, amely idén ünnepli alapításának húsz éves jubileumát. A hagyományosan a Csanyik-völgyben rendezett nyári tábor: az Erdőjáró Napközi a Bükk lábánál fekszik. Ideális helyszín ez ahhoz, hogy az itt nyaraló általános iskolás gyerekek testközelből ismerjék meg az erdő titkait és a környékbeli legszebb kirándulóhelyeket. A program annyira népszerű, hogy mostanra csaknem betelt az összes szabad hely a július 25-ig tartó ötnapos turnusokra.

A jubileum alakalmából az Erdők Hetén a visszajáró táborozókkal fát ültetnek az erdőpedagógusok, és elhelyeznek majd egy időkapszulát is.

Kép
Erdei iskolai tábor
Fotók: Osztie Tibor

Stábunkkal kedden a helyszínen jártunk, ahol láthattuk a gyerekek íjászkodását és interaktív társasjátékát, majd megtekinthettük a különlegesen berendezett, színes Erdőházat is, több preparált állattal. A hódról például megtudtuk, hogy a régi időkben nagyböjtben fogyasztották a húsát, amely olyan, mint a kocsonya.

Barlangokba, forrásokhoz, rétre

- Kiemelkedő az idei nyári tábor, ugyanis ez a huszadik Erdőjáró Napközi. Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon-nagyon szeretnek minket és sok a visszajáró vendégünk. Van olyan tanoncunk is, aki itt szeretett bele az erdőbe. Azóta már kolléga lett, hiszen elvégezte az erdészeti technikumot. Egy hölgy pedig, aki szintén itt kezdett nálunk, most erdőmérnök hallgató Sopronban – nyilatkozta Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője.

Kép
Erdei iskolai tábor

- A programok is különlegesek, igazi kapcsolat jön létre a természettel a Csanyiki Erdőházban. A délelőtti programok inkább túrák. Elmennek a Szeleta-barlangba, Kecske-lyukba, barlangi fogócskákban vehetnek részt, visznek az Ödön nevű póknak egy kis élelmet, például legyet. Utána pedig a pataknál, a Flóra-forrásnál lehet kirándulni. Nagyon szeretik a gyerekek, hogy erdei kisvasutazást is tervezünk a tematikába. Elzakatolhatnak Andó-kútra, ami egy lefolyástalan forrásvölgy és egy fantasztikus helyszín. Ezenkívül az Ortás-réten szoktak szöcskefogó versenyt rendezni nekik képzett erdőpedagógusaink. Tehát igazi digitális detoxikáció folyik itt a Csanyik-völgyben – részletezte.

Növények, állatok, játék

Kifejtette, hogy délután többek között tradicionális íjászatba, óriás erdőgazda társasjátékba, rovar-kvízbe, újrahasznosító kézműves foglalkozásba, erdész activitybe, számháborúba, erdei akadályversenybe és kincskereső sétába is be lehet kapcsolódni. Utóbbi keretében a táborozók megkövesedett kagylóhéjakat és csigaházakat gyűjthetnek, amelyek az egykori Pannon-tengerből maradtak ránk.

Kép
Erdei iskolai tábor

Elmondta, hogy a résztvevők erdész néni konyhájában tudnak krumplilángost sütni és ehető erdei növényeket is kóstolhatnak. Továbbá a háziállatok udvarát is megnézhetik. Az egyik kedvenc program pedig az erdei kunyhó építése, amivel jelképesen tanulnak a gyerekek erdei edukáció keretében.

Hozzátette, hogy a helyszín alkalma céges csapatépítők és családi rendezvények, sportversenyek tartására is, amivel rendszeresen élnek is vendégeik.

A kunyhóépítés nagy kedvenc

Kérdésünkre néhány táborozó is megosztotta, hogy hogyan érzi magát: 
- Nagyon jól érzem magam ebben a táborban, már harmadik éve vagyok itt. Most éppen íjászkodás és társasjátékozás van és megetethetjük a háziállatokat is. Sokat kirándulunk, a túrákon megfigyeljük a rovarokat és az erdei állatokat. Viszont a kedvencem az erdei menedékhelyek építése, amelyeket fából és szalmából készítünk, aztán játszunk benne – árulta el Juhász Botond.

Kép
Erdei iskolai tábor

- Jó, hogy kirándulunk, erdei menedékhelyet építünk, a foglalkozások is nagyon tetszenek, itt minden jó. Ma már láttuk a kiállítást az Erdőházban a kitömött állatokkal, most pedig játszunk – osztotta meg Lódi Ákos

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.