Ugrás a tartalomra

Pénzbüntetést kapott a karddal fenyegetőző miskolci férfi

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki karddal fenyegetőzött egy miskolci társasháznál.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott tavaly december 27-én, az éjjeli órákban felhívta a vejét videotelefonon keresztül, és így tudomást szerzett arról, hogy különélő felesége és új partnere ott tartózkodik a lakásban vendégségben közös lányuknál.

A beszélgetés közben szóváltás alakult ki, a terhelt életveszélyesen megfenyegette feleségét és annak párját, majd egy 50 centiméter pengehosszúságú karddal a lakáshoz ment, és a lépcsőházba bejutva a bejárati ajtót a karddal ütni kezdte.

Mivel a bent tartózkodók nem nyitottak neki ajtót, a vádlott kiment a lépcsőházból, és az erkély előtt folytatta a kiabálást és fenyegetőzést, miközben a karddal hadonászott.

A férfi veje békítő szándékkal kiment, ekkor a terhelt egy korláthoz ütötte a kardot, amelyből egy 15 centiméteres darab letört. A cselekménynek a kiérkező járőr vetett véget – közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a járásbíróság a vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 330 ezer forint összegű pénzbüntetést szabott ki.

A büntetővégzés jogerős – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.