Ugrás a tartalomra

Magyarország legnagyobb curlingcsarnoka készülhet el Miskolcon

Létrehozva
A város alpolgármestere közösségi oldalán osztott meg képeket a készülő beruházásról.
Kép
curling_csarnok_diosgyor_hollosy_250705_facebook.jpg
Forrás: Hollósy András alpolgármester közösségi oldala

A curling a téli olimpia programjában szereplő látványos csapatjáték, a téli sportok egyike. Két csapat játssza, mindkét csapat nyolc-nyolc követ csúsztathat a jégpályán egy kijelölt kör alakú mezőbe. Az a csapat nyer, amelynek kövei a játékrészek végén a legközelebb esnek a kijelölt kör középpontjához.

Mutatunk néhány látványos megoldást a sportágból:

Hamarosan Miskolcon is elkészülhet egy ilyen csarnok. Sőt: a város alpolgármesterének ígérete szerint ez lesz hazánk legnagyobb curlingcsarnoka. A beruházás a Diósgyőri Gépgyár területén valósul meg.

– A tervek szerint világversenyeket is rendezhetünk majd itt – tekintett előre Hollósy András. – Azon dolgozunk, hogy egykori iparterületeinket a modern kornak megfelelően használjuk ki. Ennek egyik jó példája a Factory Aréna is. Merjünk nagyot álmodni. Miskolc a sport városa is.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.