Ugrás a tartalomra

Eltüntetik a Csermőkei út kátyúit

Létrehozva
A munkálatokra negyven tonna aszfaltot használnak fel, és négyszáz négyzetméteren az útpadkát is kijavítják.
Kép
katyuzas_ilusztracio.jpg
Képük illusztráció. Fotó: Facebook/Hollósy András

Kijavítja a Csermőkei út úthibáit, kátyúit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – jelentette be közösségi oldalán Hollósy András, Miskolc alpolgármestere és Bajusz Gábor önkormányzati képviselő

Közzétett videóikban (itt és itt) a két politikus arról beszélt, naponta nyolc tonna aszfaltot dolgoznak be a területen, a teljes javításra összesen 40 tonnát használnak fel.

 

– A kátyúzás összesen 1500-200 négyzetméteren történik meg, ezenfelül 400 négyzetméteren a padkát javítják ki, 200 négyzetméteren pedig eltávolítják a balesetveszélyes útelemeket – mondta.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.