Ugrás a tartalomra

Robotokat programoztak a jövő mérnökei az alkotótáborban

Létrehozva
Robotkar, drónok, kiterjesztett valóság és 3D nyomtatás – különleges digitális technológiákkal ismerkedhettek meg a diákok a Jövő mérnökei elnevezésű alkotótáborban, a Lévayban.
Kép
Digitális tábor a Lévayban
A Jövő mérnökeinek az érdeklődését próbálták felkelteni a hivatás iránt a Lévay alkotótáborában. Fotó: Horváth Csongor

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon által szervezett tábor idei témája a jövő városának megalkotása volt. A harmadik éve megrendezett program egyfajta kedvcsináló, amelynek célja, hogy a fiataloknak játékos feladatokon keresztül mutassa be a mérnöki pályát. Az alkotótáborban kerettörténetbe ágyazott kreatív feladatok segítségével olyan digitális technológiai készségeket sajátítanak el, mint a 3D tervezés és nyomtatás, a lézervágás vagy a programozás. Eközben egyéni és csoportos feladatok során megtervezik a jövő eszközeit. Szerepjátékok és interaktív helyzetek segítségével pedig megtapasztalhatják, hogy döntéseink hogyan hatnak egy küldetésre vagy projektre, hogyan tervezzenek fenntarthatóan, és hogyan válhatnak a jövő mérnökeivé.

Preview Image
Kattintásra képgaléria nyílik.

A tábor vezetője Szilágyi Benjámin, a gimnázium digitális kultúra és tehetségfejlesztő szakos tanára, hangsúlyozta, hogy ez alapvetően egy alkotótábor, ahol mindig valamilyen kerettörténetre épülő tematikus foglalkozást kínálnak a gyerekeknek. Délelőttönként a kerettörténethez igazodó foglalkozásokon vesznek részt, délután pedig kicsit kötetlenebb, de azért mégis a történethez is kapcsolódó programokon.

Kép
Digitális tábor a Lévayban

- A választott történet idén az volt, hogy álmodják meg és hozzák létre a jövő városát. A foglalkozásokon sok mindennel megismerkedhettek itt a gyerekek, megpróbáltunk nekik minél többféle digitális technológiát bemutatni. Többek között a 3D nyomtatást, a lézervágást, robotok programozását, a Microbit programozást vagy akár a forrasztást. De kipróbálták a HoloLens VR szemüveget, amely által a kiterjesztett 3D valóságot is megnézhették. Irányítottak drónokat is, illetve sok egyéb más digitális technológiával is megismerkedtek délelőttönként. Délutánonként változatos, pihentető programok következtek, kódokra vadásztunk a városban, AR/VR játékokkal játszottunk, mozogtunk, sportoltunk, avagy izgalmas külső helyszínekre látogattunk el. Például a Herman Ottó Múzeumba egy kis kutatómunkára, de szabadulószobáztunk is – sorolta az élményeket a tábor vezetője.

Kép
Szilágyi Benjámin

Szilágyi Benjámin szerint bár nem lesz mindenkiből mérnök, aki részt vesz egy ilyen táborban, amelynek a mottója a Jövő mérnökei, de azért megtesznek mindent azért, hogy felkeltsék a fiatalok – ebben az esetben a 6-8. osztályosok, de lazábban kezelve a felvételeket az 5. és a 9. osztályosok – figyelmét erre a hivatásra. Megpróbálják a gyerekeket olyan készségekkel, képességekkel felruházni, illetve a képességek fejlesztésében segíteni, amelyek a mérnöki pályára orientálódásban a segítségükre és hasznukra lehetnek.

Kép
Jövő mérnökei

Pisák Petra Zoé Mályiból érkezett a táborba. Kérdésünkre elmondta, hogy neki a robotkar tetszett a legjobban. A robotkar működését Szilágyi Benjámin mutatta be, de a táborozók is irányíthatták és programozhatták. Ez egy különösen népszerű feladat volt, többeket kifejezetten ez a lehetőség vonzotta a táborba.
- Engem nagyon érdekel a robotika és az ilyen infós tantárgyak. Nem tudom miért éppen ez tetszik, de nekem az ilyen dolgok tetszenek – avatott be Petra.

Kép
Digitális tábor a Lévayban

Másokat a közösségi élmény is vonzotta a táborba. Ilyen volt Bodnár Szabolcs, akitől megtudtuk, hogy a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolába jár, és nagyon érdekli az informatika. 
- Érdekel az informatika is és jövőre Lévays diák leszek, így azért is jöttem el, mert találkozhatok akár jövőbeni osztálytársakkal is a táborban. Az eddigi programok közül nekem is a robotkar tetszett leginkább, meg a Microbit programozás. Igazából azért a robotkar, mert szimplán jól néz ki – osztotta meg Szabolcs.

A harmadik alkalommal megrendezett alkotótáborban 24 diák vett részt. Idén a jövő városát kellett megálmodniuk és létrehozniuk. Ehhez kreatív, kerettörténetbe ágyazott feladatokat kaptak, amelyek játékos módon segítették elsajátítani a digitális technológiák használatát.

Kép
Digitális tábor a Lévayban

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.