Ugrás a tartalomra

Spiller Tiziana és Szűcs József utazhat Norvégiába

Létrehozva
A delegáció kedden utazik el a skandináv országba.
Kép
spiller-tiziana-szucs-jozsef-2024-roma-eb.jpg
Mester és tanítványa a tavalyi, római Európa-bajnokságon. FOtü: Magánarchívum

Az U23-as atlétikai Európa-bajnokságnak július 17-20. között a norvégiai Bergen városa ad otthont. A magyar küldöttségnek tagja lesz a gyalogló Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának harmadéves hallgatója és edzője, Szűcs József, a Miskolci Sportiskola gyalogló szakágának vezetője is. A delegáció július 15-én, kedden utazik el a skandináv országba.
A hivatalosan még Budapesti Honvéd színeit képviselő, de Miskolcon tréningező, párizsi olimpikon versenyző július 19-én, szombaton a 10 km-es gyaloglásban indul, ahol mestere szerint, jó formája alapján az 1-8. hely valamelyikének megszerzésére esélyes.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.