Ugrás a tartalomra

DVTK: vereség a cseh másodosztályútól

Létrehozva
Ausztriai edzőtáborozásának utolsó meccsét játszotta a DVTK. A cseh ellenfél jobbnak bizonyult a DVTK csapatánál.

A DVTK NB I-es labdarúgócsapata vasárnap 11 órától felkészülési mérkőzést játszott: az ausztriai edzőtáborozásának utolsó fellépését Ansfelden településen, a tavalyi évad cseh másodosztályú bajnokságának 8. helyezettje ellen vívták.
A DVTK 29 fős ausztriai keretéből ezúttal 18 játékos kapott lehetőség, kilencen csak a cserék közé kerültek, ketten pedig keretben sem voltak, a két fiatal kapus, Bánhegyi Bogdán és Lipóczi Benedek neve nem szerepelt a találkozó jegyzőkönyvében.
A DVTK-ban ezen a mérkőzésen mutatkozott be a hét folyamán szerződtetett horvát középpályás, Ante Roguljic.
A piros-fehérek az Újpest FC elleni július 25-i, idegenbeli bajnoki rajt előtt, a főpróbájukat július 19-én, szombaton 18.00-tól, Diósgyőrben, a szlovák első osztályban szereplő FC Kosice ellen tartják.

Kép
Karlo Sentic
A DVTK kapujában ezen a meccsen Karlo Sentic kapott lehetőséget. Fotó: DVTK
DVTK: a pályán

SK Artis Brno (cseh) – DVTK 2-0 (1-0)
Ansfelden, 50 néző. V.: Midzic (Dorfmayr, Dauti – osztrákok).
SK Artis Brno: Vajner – Al-Braiki, Otrisal, Coudek (Jarebek, 60.), Kante – Samek, Pospisil – Vukadinovic (Mach, 60.), Adediran (Raab, 60.), Fomba (Dziuba, 60.) – Dahman (Besedin, 60.). Vezetőedző: Jiri Chytry.
DVTK: Sentic – Gera, Bárdos (Kecskés, 41.), Sanicanin, Bokros (Demeter M., 85.) – Vallejo (Mucsányi, 83.), Esiti (Komlósi, 69.) – Acolatse (Bényei, 68.), Macsó (Roguljic, 46.), Pozeg Vancas (Sajbán, 68.) – Saponjic. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Gólszerző: Dahman (26.), Besedin (71.).

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.